2016. augusztus 29., hétfő

Téged akarlak - XII.fejezet

Szép napot mindenkinek!

Ugyan pár nap késéssel, de megérkeztem a Téged akarlak folytatásával, amit igyekeztem hosszúra nyújtani. Már az elején tudtam, hogy ez egy hosszabb fejezet lesz, viszont a késésért cserébe szerettem volna még a tervezettnél is többet írni, egyfajta kárpótlásként amit remélem, örömmel fogadtok. Innentől csak ehhez hasonló fejezetekre számíthattok, mivel inkább a hosszabb részek, semmint a több kisebb fejezet híve vagyok. Sajnálom, hogy nem sikerült tartani magam a beígért dátumhoz, viszont lebetegedtem az elmúlt napokban és hiába ültem le a géphez, nem sikerült érdemi munkát alkotnom. 
Remélem elnyeri a tetszésetek a rész, köszönöm a türelmeteket és köszönöm, hogy itt vagytok nekem!
Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait és előre is szeretnék mindenkinek sikeres iskolai évet kívánni! A következő fejezet felkerülését sajnos nem tudom előre megmondani, mivel lassan nekem is beindul a gépezet, felesleges ígéretekbe pedig nem szeretnék bocsátkozni, viszont amint lesz időm, természetesen dolgozni fogok rajta!

Millió puszi és ölelés Nektek,
Bella

....................................................................................................
Nem engedlek el
- ...azonban Sienna volt az egyetlen, akibe kapaszkodhatott, és nem akart megválni attól a napfénytől, aki újra életet lehelt a sötét hétköznapokba-

Sienna Everett - 2014. január


Félve rebbentek pillái, mellkasa egy pillanatra nem is emelkedett meg, mintha attól félne, ez nem a valóság. A levegőt tüdejében tartotta, csupán hallására hagyatkozott és a forró érintésre, amit a bőrén érzett. Biztos volt benne, hogy álmodik, hogy csupán az elméje tréfálja meg. Hogy ez nem lehet több egy lázálomnál, amiből hamarosan felébred, és újra magányosan találja magát. Mégis, mikor szemét kinyitotta, a brazil arcával nézett farkasszemet, borostája arcát szúrta,  mellkasa az övének simult.
Meg akarta érinteni, ujjai szinte kívánkoztak a sötét hajba, mégis mozdulatlan maradt. Félt hogy felébreszti, hogy megtöri azt a varázst, amiben eddig sohasem volt része. Eddig úgy feküdtek egymás mellett mint ként idegen, az érintések csak azokra a fülledt percekre voltak érvényesek, ameddig testük úgy tapadt össze, mint két veréb. Karja majdhogynem lecsúszott derekáról, meleg érintését azonban így is érezte hátán, és ez éppen elegendő volt. Elegendő volt ahhoz, hogy bódultam hajtsa vissza fejét, és ki tudja meddig nézze a férfit. Odakintről a kocsik zaja szűrődött be,  a lépcsőházban léptek visszhangoztak, a lakás azonban néma volt, akárcsak egy kripta, amibe Neymar halk szuszogása vert életet.
Szíve zakatolt a mellkasában olyannyira, hogy attól félt, felébreszti a mellette alvó férfit. Képtelen volt tagadni, hogy felkavarta a látványa, érintésétől libabőrössé vált teste, illatától bódultan omlott a karjaiba és ez megrémítette. Félt, hogy újra és újra abba a hibába esik, melyet Damiennel könnyedén elkövetett, naivan követve egy férfi játékát, melyből vérző sebekkel távozott. Neymar mégis más volt. Vonzó volt, akár a forró tűz, melyben Sienna esetlen pillangóként táncolt, majd égett meg. Mert minden egyes alkalommal ott hagyta egy apró darabját, még ha félt is beismerni. Nem akarta, hogy azok az esték nyomot hagyjanak a lelkén, mégis itt tartottak. Egymás karjaiban pihentek, átlépve egy határt, melyet hónapok óta félve kerülgettek.
Gondolatai a tegnap estére terelődtek, s ahogyan ujjai ajkait simogatták, lábai újra erejüket vesztették. Bizsergett, akár egy fiatal kislány élete első csókjától. Elgyengítették a képek, amiket maga előtt látott, az íz, amit újra ajkain érzett. Szinte már el is felejtette, milyen az, amikor egy férfi vadul tapasztja ajkait az övére, mikor teste megfeszül a vágytól, mikor a két nyelv lassú táncot jár. Neymar csókja azonban visszarántotta őt a feledés szakadékától, újra életet lehelve az élettelenbe.
Hosszasan figyelte a őt, lélegzetvisszafojtva, miközben arra a számos miértre kereste a választ, amit a férfi újbóli felbukkanása szült. Azt hitte, végleg sikerült elengednie a múltat, maga mögött hagyni minden fájdalmas emléket, Damiennel és Neymarral együtt. A brazil azonban makacsul ellenállt utasításának, és hiába nem adott magáról jelet, a férfi megtalálta. Sienna Marcella kezét sejtette a dologban, mégis, akármennyire is igyekezett haragudni a lányra a kikotyogott cím miatt, képtelen volt hibáztatni őt. A nő két tűz közé került, s bizonyára képtelen volt ellentmondani a férfinak, aki képes volt a végletekig elmenni céljainak érdekében, hiszen ilyen volt: makacs, kitartó, s ha kellett, könyörtelenül gázolt át mindenkin. Most mégis nyugodtnak tűnt, békésnek, olyasvalakinek, aki mellett Sienna boldogan ébredne nap, mint nap.
Álmatlansága már képtelen volt az ágyban tartani, így óvatosan kiszabadulva a brazil bilincséből maga mögött hagyta az alvó férfit. A nappaliban fülledt levegő telepedett meg, forró és állott, amit enyhén átitatott a tegnap este elkortyolt pezsgő és bor illata. Halk zörgéssel nyitott ablakot, odakintről apró zajok szűrődtek be a lakásba. Az utcán néhány ott felejtett üveg, színes konfetti és szalag emlékeztetett a tegnapi ünneplésre, az újévre, az új lehetőségekre és reményekre. Az éjszakára, amikor minden ember fogadalmakra adja a fejét, elkötelezve magát a változás mellett, néhány nap múlva megszegett ígéretek ideje ez, ami pillanatnyi nyugalmat hoz a szívnek. A tegnap magánya Siennát is fogadalomra késztette, melyet azonban könnyedén szegett meg órákkal később azzal, aki része volt a megtagadásnak.
Gondolatai hánykolódó tengeréből a vízforraló halk nesze szakította ki, a pulton éktelenkedő mosatlanokat a csapba csúsztatva húzta elő hatalmas, színes bögréjét, melyet kis időn belül már a gőzölgő teája töltött meg. Óvatosan forgatta italában a kanalat, apró karikákat festve a víz tetejére, melyek néhány pillanat múlva elmerültek a sötét lében. Meleg volt a szoba, füllesztően és fojtogatóan, teste mégis még a pulóvere alatt is megremegett a csendes léptektől, melyek visszhangot vertek a recsegős parkettán.
- Jó reggelt.
Egy pillanatra megrezzent a hangtól, teájának néhány forró cseppjét mohón itta fel bőre, melyet ijedtében öntött kezére. Halvány mosollyal sandított a fiú felé, aki álmosan méregette a konyhában álló Siennát. Nem szóltak egymáshoz, kínos csend uralta a teret, melyet mindössze a bögrének koccanó kanál hangja tört meg, amivel a lány igyekezett elkerülni a szavakat. Annyi minden kavargott a fejében, annyi kérdés, mégis, mikor szóra nyitotta ajkait, néma maradt. Nem mert válaszokat keresni, hiszen annyiszor ütközött falakba, hogy a kudarc keserű íze már megszokott volt számára. Míg Damiennél minden titok fájdalmas volt, addig Neymarnál mindez szokássá vált. Alig tudott valami a fiú múltjáról, a hétköznapjairól, a fájdalmairól és keserűségeiről ellentétben Damiennel, akit úgy ismert, akár a tenyerének minden apró vonalát. A brazil álarc mögé bújt, múltját védve a kíváncsi szemek elől, ahogyan azt az évek alatt megtanulta. Egy szerepet játszott csupán, mely igazi énjét hivatott elfedni a világ elől. Sienna maga sem tudta, melyik a férfi valódi személye, hiszen ennyi hét után sem jutottak tovább néhány kósza szónál. Nem látott a szívébe, az elméjébe, nem látott a fal mögé, ami töretlenül védte őt. A lány pedig lassan feladta a szüntelen ostromot, mellyel igyekezett Őt megtörni.
- Nem akartam ilyen sokáig zavarni.
Végül ismételten Ő törte meg a csendet álmos, rekedtes hangjával. Sienna végre elkapta pillantását, mely bágyadtan fürkészett a lány szempárja után, ami ártatlanabb volt, mint bármikor máskor. Ijedt kislányként méregette az immáron előtte magasodó férfit, aki fáradt tekintetével vizsgálta arcának minden pontját. Igyekezett elrejteni félelmét, az izgalmat, mely minden egyes alkalommal a hatalmába kerítette, kezei mégis úgy remegtek, akár a nyárfalevél az őszi szélben. Egy pillanatra behunyta szemét, tüdejét megtöltve a régen érzett parfüm illatával lépett egyet hátra, odébb tolva a gőzölgő bögrét.
Mivel szavakat nem várhatott, tettekre igyekezett sarkallni a férfit. Szemei szüntelen ajkát figyelték, fogait néha bele-bele mélyesztve sajátjaiba, Ő mégis türelmesen ellenállt. Csupán kezei simították végig a lány hátát ugyan úgy, ahogyan tegnap tette, megállapodva a vékony derékon. Halk, alig hallható sóhaj tört fel Sienna tüdejéből, miközben a férfi lágy öleléséből kitörve sétált az ablak felé. A hideg szél süvítve tört be a kis résen, és a lány igyekezett minél hamarabb megszabadulni a jeges öleléstől. Immáron a párkánynál figyelte a férfit, aki lassan közelítette meg a nappali forgatagát, a skiccekkel és rajzokkal teli asztalt. A lapokon ceruzák és festékek tucatjai takarták el az alakokat, néhányuk félbehagyva várt bejfejezésre, akárcsak a festőállványon időző társaik. Neymar finoman simította végig ujjaival a szénceruza vonalait, melyek halvány nyomot hagytak bőrén. Óvatosan pakolta arrébb az ecseteket, még végül felfedte az egymáson pihenő csodákat. Néhányuk egy arcot őrzött, időset és fiatalabbat, néhány papíron az örökkévalóságban merült el, a naplemente fényeiben, ahogyan azok narancsos fátyollal borították az eget. Mind egy-egy darab volt a lányból, egy darab az életéből, egy darab a lelkéből, ami szépen lassan egy egésszé kovácsolódott. Az utolsó lapokról egy férfi arca köszönt vissza, sejtelmes tekintete szinte lyukat égetett a fiú mellkasába, aki egyre feszültebben marta az egymásra pakolt képeket. Lapok tucatjáról köszönt vissza az Ő arca, markáns vonásaival, tökéletes tincseivel és lelket mardosó tekintettel, még végül megelégelve pakolta egymásra a rajzokat. Nem nézett Siennára, csupán percek múlva, mégis érezni lehetett azt a fortyogó dühöt, ami ott tükröződött az immáron éber szempárban. Nem kellett szavakba öntenie haragját, hiszen ismerte már Sienna, feszült állkapcsa, néhány pillanatra haragosan összeugró szemöldökével mind nemtetszését igyekezett kifejezni. Egy pillanatra ugyan nem tudta mire vélni bosszúságát, végtére is rájött, hogy a csalódottságot éppen exének látványa okozta. Ugyan sosem beszéltek egymásnak a múltban elszenvedett sebekről, kimondatlanul is tudták, hogy szerelmi bánattól ittasan keresik egymás társaságát. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy létezett valaki a másik életében, aki nem csupán átsétált a hétköznapokon. Hónapok, akár évek érzelmei kavarogtak bennük, egymásra épült hazugságok és fájdalmak, melyek kártyavárként omlottak össze.
Kabátját, amit hanyagul a kanapéra vetett hirtelen magához kapta, a háló előtt várakozó cipőjét felhúzva sétált a bejárathoz. Zavaros tekintetéből ezernyi gondolat tükröződött, mégsem nyíltak szóra ajkai. Az ajtóhoz sétált, kezét a kilincsre csúsztatva nyitotta ki, lába a küszöbön nyugodott, mikor visszafordult, egy pillanatra, mégis, néhány másodperccel később Sienna már magányosan fújtatott a lakásban, a barna faajtót bámulva, mely éppen akkor csukódott be a férfi mögött. Igyekezett a férfi fejébe látni, megérteni Damien látványának hatását, mégsem értette Neymart. Hiszen annyi éjszakán át bizonygatta az érzelmeket nélkül kapcsolatot, hogy maga Sienna is elhitte, működni fog köztük. Most mégis szavak nélkül ugyan, de tetteivel számon kéri a lányon a múltbéli férfit, aki mostanra nem jelentett többet néhány egyszerű, gyűrött papírnál.
Hánykolódó gondolatai közül a mély dörömbölés hangja szakította ki, figyelme ismételten az ajtóra irányult. ahonnan újra és újra hallatta magát az odakint várakozó. Kíváncsian nyitott ajtót, legnagyobb meglepetésére azonban a brazillal nézett farkasszemet, aki éppen néhány pillanattal ezelőtt távozott. Nem szólt semmit, csupán ölelő kezei meséltek gondolatairól, és az az apró csók, ami homlokát melegítette.
- Holnap este. Holnap este várlak.
Újra itt tartunk, egymás karjaiban, mintha bármit helyrehozhatnánk vagy elfelejthetnénk egyetlen öleléssel. 


Néhány hete csupán, hogy utoljára lépdelt a a hófehér lapokkal borított padlón. A teremben egy-két ember lézengett, azok is egy könyv mögé bújva igyekezeték memorizálni az olvasottakat. Mindannyian elmerültek a fekete betűkkel teletűzdelt oldalakban, Sienna volt az egyetlen, aki a polcokat bámulta. Az épület még mindig képes volt lenyűgözni őt, s nem létezett más hely az egyetemen, ahol szívesebben töltötte az idejét. Amikor csak szabadideje engedte, magányosan vonult el az egyik asztal sarkához. Néha a polcon felsorakoztatott könyveket bújta, néha újabb és újabb rajzokkal tarkította lapjait. Tanulásra aligha használta a könyvtár épületét, a többszintes, balkonos épitmény sokkal inkább megihlette, semmint tanulásra sarkallta a lányt. Könyvét előhúzva pillantott az órára, a vizsgáig azonban még bőven akadt ideje, s habár mellette mindenki lázasan tanult, őt nem kötötték le a számonkérés gondolatai. Ezerszer átolvasta már a művészet történelméről szóló könyveket még odahaza, Amerikában, s habár eleinte nehézkesen ragadtak meg elméjében azok spanyol társai, mostanra már jobban emlékszik rájuk, mint az anyanyelvén olvasottakra, melyeket még gyermekként kezdett el tanulmányozni. Már kislány korában beleszeretett Velázquez festményeibe, Michelangelo lehengerlő alkotásaiba, melyeket még nagyszüleinek köszönhetően ismert meg. Tisztán él emlékezetében a nap, mikor először lépett be a múzeum kapuján egy reneszánsz festmény kiállításra,mikor elhatározta, hogy ő maga is festő lesz. Még mindig maga előtt látja az első állványt melyet karácsonyra kapott, és az esetlen vonalakat, melyeket aprólékosan húzott egymás után a fehér vászonra. A kép azóta is ékessége az Everett család otthonának, minden nap arra a szenvedélyre emlékeztetve Siennát, ami azóta is  hajtja.
Gondolataiból a visszhangzó léptek szakították ki, az idős professzor cipőjének kopogása olyan volt, mintha üvegpoharakat ejtenének a hideg kőre. Néhányan rosszallóan pillantottak a férfira, aki egy polchoz sétálva ragadta magához a kiszemelt könyvet, majd a lánnyal szemben foglalt helyet az öreg asztal mögött. Ismerős volt már a korosodó férfi arca, hiszen nem csupán a művészettörténet órákon néztek farkasszemet. Gyakorta múlatták egymás társaságában az időt ennél az asztalnál, pontosan ugyan azon a helyen, ahol éppen ültek. A férfi kedvesen mosolygott a lányra, az órák után néhány dicsérő szóval biztatta a többszöri felszólalásra, a könyvtárban pedig mindig azt figyelte, hogy a lány éppen mivel szórakoztatja magát. Sokszor akadt össze tekintetük, ilyenkor egy halvány mosollyal az arcán tért vissza az olvasmányhoz, ami legtöbbször a reneszánsz, a realizmus és a  romantika, vagy éppen a barokk művészetet taglalta, néha azonban ezeket leváltva a klasszikus modernség felől érdeklődött. Sienna titokban csodálta a férfit, hiszen New Yorkban sem akadt párja az idős tanárnak, aki minden apró részletet ismert a művészet korszakairól. Lenyűgözte az a tudás, amit képes volt átadni diákjainak, s ha bármiért megérte Barcelonába utazni, az a professzor órája volt, ami mindig képes volt lekötni a lányt. Néha napokig be sem tette a lábát a kampuszra, Jiménez professzor azonban képes volt őt hosszas idő után a padok közé csábítani. Tekintetük ismételten találkozott, Sienna arcába pedig egy pillanat alatt vér tódult, amikor a tanár a mellette pihenő könyvre pillantott.
- Szóval maga is vizsgázik.
Sienna óvatosan bólintott, és mintha érdeklődne a lapok tartalma iránt, élvezettel az arcán kezdte el lapozni a könyveket.
- Ugyan kis hölgy, miattam aztán ne kezdjen bele!
A professzor arcát mosoly díszítette, mire Sienna is kénytelen volt elmosolyodni. Végtére is, feleslegesen múlatta az idejét idebent, sohasem a tanulás kedvéért ült itt, ahogyan most sem. Élvezte a légkört, a csendet, s titkon már várta is az idős úr társaságát, aki ismételten őt figyelte, majd arra a füzetre tévedt tekintete, melyben rajzait őrizte a lány.
- Szabad?
Engedélyt kérően nyúlt a notesz felé, mire Sienna néhány másodpercet hezitált ugyan, végül közelebb csúsztatva a kért lapokat bólintott. A férfi érdeklődve vizsgálta a műveket, némelyiken elidőzött, szemüvegét megigazítva emelte közelebb, minden apró részletet kivesézve. Sienna rég feszengett ennyire, idejét sem tudta, mikor remegett meg lába attól, hogy valaki a rajzait bámulja, most mégis idegőrlő volt az a néhány perc, még alkotásait vizsgálták.
- Nehéz lenne megmondani, melyik korszak volt a legnagyobb hatással önre. Viszont kétségtelenül gyönyörű rajzok.
Elpirulva mormolt egy köszönömöt, mintha félne a választól, majd óvatosan visszahúzta magához a füzetet. Néhány oldalt meglendítve lapozott bele, végigfutva pár rajzán, mintha nem látta volna őket már ezerszer. Akadtak közöttük igazi kedvencek, viszont javarészt csak ostoba firkálmányoknak látta őket, melyeket az unalom szült a magányos órákban. Az igazi csodáit otthon rejtegette, a vásznakon, a sarokban, ahol senki sem láthatja, csak Ő.
- Régóta rajzol? - fejét felkapta a kérdésre, ajkait megnedvesítve helyezkedett a székben. Az idős férfi hátradőlt, majd meggondolva magát emelkedett fel, helyet foglalva a Sienna melletti üres széken.
- Igazság szerint gyerekkorom óta.
- Akkor szép gyűjteménye lehet.
Elmosolyodva gondolt a Nagy Almában  hagyott kisebb életműre, és arra a kis szobára, melynek minden pontján festményei nyugodtak. Sohasem szelektálta őket, nem válogatta ki a legszebbeket, mindegyik egyenrangú bánásmódban részesülve a szobában várt arra, hogy egy lakás ékkövévé váljon. Egyiket sem szerette jobban, vagy kevésbé, mindegyik az övé volt, mindegyikben Magát látta.
A férfi az órájára pillantott, majd a polcról leemelt könyvet magához húzva tolta vissza székét. Kezével finoman simította végig a lány hátát, kissé meggyűrt zakóját kisimítva hajolt Sienna felé.
- Fessen nekem valamit. Nyűgözzön le.
A mondat nem hagyta nyugodni, és miközben a vizsgán lapja felett görnyedt újra és újra elképzelte a vászonra festett művét. Nem fogok csalódást okozni. 


Neymar - 2014.január


Halkan kattant a zár remélve, hogy az apró zaj nem rázza fel a házat álmából. Kulcsát végül a pultra csúsztatva nézett körbe a tegnap este romjain, a szeméttel teli fekete zacskókon, melyek a bejárat mellett pihentek, a pulton heverő poharakon és tálcákon, melyek üresen vártak sorsukra. Csend honolt a lakásban, csontig hatoló, halvány emlékét sem hagyva az előző éjszakának. Életet keresett a falak között, ismerős arcot, tekintete azonban csupán Marcella mobilját kapta el, ahogyan az asztalon világított jelezve a férfinak, hogy nincs egyedül. A kertből jövő halk nesz átszűrődött az üvegajtón, félig odasandítva figyelte a közeledő alakot. A lány arca nyúzott volt, szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek, egy fáradt mosolyra azonban még így is tellett tőle. Bozontos haját kontyba fogta, kusza tincsei azonban arcát csiklandozták, melyet feszülten igyekezett füle mögé tűrni.Mintha meglepte volna a férfi látványa annak saját lakásában, pupillái kitágultak, ajkai apró 'o' alakot formáltak, miközben kezével ijedten mellkasához kapott.
- A fenébe Neymar, hová tűntél?
Egy pillanatra elgondolkodott a vallomáson, de Marcella volt az egyetlen, akivel tisztán , őszintén beszélhetett a lányról. Ő volt az, akinek még ha tudomása nélkül is, de szerepe volt a karácsonyi meglepetés eljuttatásában, és ő volt az egyetlen, aki végig figyelemmel kísérte a nem mindennapi rideg románcot kettejük között.
- Dolgom volt.
Nemes egyszerűséggel formálta a szavakat , mellyel jobbnak látta kizárni a nőt a tegnap este történtekből. Marcella lemondóan kortyolt a pultra készített poharából, hiszen tudta, a brazil makacssága megtörhetetlen. Már belefáradt az örökös harcba, melyet a titkokért vívott, így csupán egy fül volt, mely a férfi minden gondját, baját meghallgatja. A tanácsok mit sem használtak, még a baráti szép szó sem hatott Neymarra. Makacs volt, önfejű és végtelenül hajthatatlan, Marcella pedig szépen lassan belátta, hogy nem más, mindössze egy kellemes hallgatóság.
- Nála voltam.
Magát Neymart is meglepte az őszintesége, mégsem tudta magában tartani a tényt, hogy újra a karjában tartotta a lányt. Marcella tudta, kire gondolt, elég volt a férfire néznie, és ott ült a csillogó íriszekben minden titok. Különös kapcsolat volt kettejük között, valami megfoghatatlan, ami akárhányszor csak Siennáról volt szó, ott motoszkált Neymar tekintetében. Egy pillanatra talán elgondolkodott, vajon honnan szerzett tudomást a lány lakcíméről, Marcella azonban ekkor értette meg apró füzetének hiányát az éjjeli szekrényről, melynek karácsonykor veszett nyoma minden címmel és telefonszámmal együtt. Ugyan próbálta elrejteni arcáról, de küzdött Neymarral és a botor, meggondolatlan lépéseivel, melyeknek gyakran nem volt közük egymáshoz.
- Sienna...
- Éppen eleget gyötörtem, tudom.
Tudta, hogy el kell engednie, mégsem tudott megszabadulni tőle. Talán, ha Bruna vesztesége nem nyomta volna mázsás súlyként a szívét, könnyedén megszabadult volna a lánytól. Így azonban Sienna volt az egyetlen, akibe kapaszkodhatott, és nem akart megválni attól a napfénytől, aki újra életet lehelt a sötét hétköznapokba. Nem foglak bántani. Többé nem. 


Kedvetlenül pillantott ki az ablakon nyugtázva, hogy ismételten egy idegen autó szelte az utcát. Hiába várakozott a függöny mögött, a lány megváratta őt. Talán bosszúból, talán a vicc kedvéért késett, kétségtelen azonban, hogy a brazil rosszul viselte, hogy megvárakoztatják. Az étel lassan kihűlt, a pohárba öntött italból apránként távoztak a buborékok, mikor a csengő megszólalt. Telefonját az asztalra csúsztatva nézett bele a tükörbe, mikor azonban tekintete találkozott tükörképének szempárjával, cinikus szisszenéssel lépett hátra, majd hagyta maga mögött homályos ikertestvérét, miközben ezerszer feltette magának a kérdést. Mégis mit akarok elérni?
Akármennyire is fájt beismernie, Sienna többé nem volt közömbös a számára. Annyi, egymás karjában töltött éjszaka után kénytelen volt belátni, hogy a lány jelenléte gyógyító balzsam a sebeire, olyan, akár a friss zivatar, mely elsöpri a fullasztó meleget. Mégis félt tőle, akár a tűztől, ami bármelyik percben megégetheti. Félt a kötöttségtől, félt attól, hogy ismételten odaláncolja magát valakihez. Az azonban bizonyos volt, hogy nem hajlandó elengedni őt még egyszer. Talán büszkeségből, talán azért, mert nem akarta már férfi karjaiban látni, ez azonban nem változtatott a tényen. Sienna akarva akaratlanul is részese lett a brazil életének, különleges helyet kivívva a férfi szívében.
Feszült végtagjait ellazította, pólóját megigazítva nyitott ajtót, ahol Sienna vacogva várakozott. Testét egy hatalmas kabát fedte el, vékony lábai mégis úgy dideregtek, mintha meztelenül állná az éjszaka szelét. Neymar csendesen vezette maga elé, kabátját lesegítette, újra végigmérve a vékony testet, melyen a vastag pulóver látványa sem segített. A vékony, beesett arc alig emlékeztette Neymart arra a lányra, akit Ibizán font karjai közé, csupán annak halovány árnyéka volt. Elmerült a sápadt arc látványában olyannyira, hogy Sienna félénk léptei sem voltak képesek kirángatni őt a látomásból. Megrémítette a látvány újra és újra, s képtelen volt felfogni, hogy néhány hét magány és keresetlen szó ezt tette a nővel. Lábai egy pillanatra megremegtek a látványtól, mégis, gondolatait összeszedve vezette be az asztalhoz, ami csakis ő rájuk várt. Igyekezett felülkerekedni lelkiismeretén, s még ha az sikerült is néhány percre, Sienna arca egy perc alatt maga alá gyűrte. Ekkor jött rá, mennyire megsebezte Őt, mennyire önző módon viselkedett, mentve saját lelkét, már ami még megmaradt belőle.
Megváltozott. Ugyan semmit sem tudott Róla, nem ismerte a vágyakat, az álmokat, melyek hajtották, nem ismerte a múltját, az elképzelt jövőt, azonban minden apró rezdülését tisztán ismerte. Ismerte az élvezetet, a vágyat, az akarást, a dühöt, a makacsságot, melyek apró csillagokként világították meg szemeit, vékony ráncokat rajzolva arca különböző pontjaira. Most azonban semmit sem látott a szemekben, csupán félelmet. Félelmet az ismeretlentől, az újbóli fájdalom és megaláztatás reményétől. Az egykor csillogó szempár fakó volt, beesett és rémült, akár egy ijedt vadé, aki érzi a vesztét.
Percekig figyelte az arcot, mely az asztalt mustrálta, a kihűlt ételeket, a gyengén buborékozó pezsgőt, és a süteményeket, melyek hanyagul egymás mellé dobva, esetlenül borultak a másikra. Ujjaival óvatosan simította végig a lány hátát, aki ebből mit sem érzékelt, hiszen a vastag pulóver páncélként védelmezte testét, s Neymar jobbnak látta nem megzavarni. Ő maga már a gondolattól is elégedett volt, hogy a lányt újra a karjaiban tudhatja, tüdejét újra megtöltheti az édes parfüm illatával, és titkon apró csókokkal és érintésekkel tarkíthatja a lány testét. Nem akart többet a jelenléténél.
- Kínai?
Szinte némán suttogta maga elé, miközben a tálcára készített tésztát vizsgálta, ujjaival felfedezve a többi doboz tartalmát. Arcán alig látható fintor jelent meg, ahogy orrát megcsapta a jellegzetes illat, amikor azonban tekintetük találkozott, halvány mosollyal próbálta elfedni undorát. Neymar fogait ajkába mélyesztve igyekezett csendben maradni, visszafojtva az előtörő szavakat, melyek csupán rontottak volna a törékeny helyzeten. Remek. Legalább több marad nekem.
- Gondoltam éhes leszel.
- Kedves tőled.
Hangja szinte simogatta a levegőt, ahogy óvatosan formálta a szavakat, Neymar dühe pedig pillanatok alatt elszállt. Már képtelen volt haraggal a szemében ránézni, hiszen akárhányszor odapillantott, múltbéli tetteire emlékeztették a fényét vesztett íriszek. Nem akarta többet bántani, nem akart fájdalmat okozni neki. Védeni akarta, oltalmazni, miközben tudta, a lány legnagyobb ellensége ő maga. Hiszen ő volt az, aki hónapok óta kínozta önző módon, bábként játszva a törékeny lélekkel. Kínos, csenddel itatott percek következtek, amelyben mind a ketten elvesztek. Hiszen már megszokták ezt, a némaságot, amit néha jelentéktelen érintésekkel tarkítottak. Annyi mondanivalójuk lett volna a másiknak, annyi kérdés, a megválaszolatlan felfedezése, mégsem tudták, hogyan bánjanak egymással. Még mindig idegenként kezelték a másikat, nem létezett Ő és Én. Két elveszett ember voltak, akik csupán egymás sebeit nyalogatták, s ha úgy hozta a sors, kegyetlenül martak a másikba.
Semmit sem szólt hozzá, mégis érezte, hogy feszeng. Kezét hátáról lecsúsztatva lépett el Tőle és engedte útjára az üres nappaliban, mintha csak újra felfedezné a már rég ismerős helyet. Néhol egy pillanatra meg-megtorpant, talán egy percre újra átélve a régi pillanatokat, ahogyan egymás karjaiban feküdtek a kanapén. Néha hátrapillantott, egyenes a szemébe nézve, mintha engedélyt kérne a továbbhaladásra, Neymar azonban némán figyelte őt. Egyre inkább elmerült a látványban, azokban a lágy érintésekben, amivel Sienna végigsimította a bútorok vonalát, a képeket, melyek a falon lógtak. Szinte beleborzongott, érezte bőrén a forró ujjak táncát, és testét lassan elöntötte a vágy. Amikor azonban tekintete újra találkozott az övével a vágy szellőként illant el, helyén csupán a keserves, régi emlékek maradtak. Nem tudott másra gondolni, csak arra az estére, amikor végképp elásta a kettejük közti törékeny bizalmat, esélyt sem adva a folytatásra, összetörve, megalázva magára hagyva a lányt.
Végül a kanapén pihent meg, óvatosan helyet foglalva a párnák között. Szinte eltűnt a hatalmas támla mögött, mikor hátradőlt, csupán apró lábai látszódtak ki, ahogyan hófehéren virítottak a sötét szőnyegen. Hezitálva fordult a férfi felé, végül mégis a hatalmas ablakon állapodott meg tekintetével, ahonnan tökéletes panoráma nyílt a távolban húzódó katalán városra. Egy pillanatra Neymar tekintete is elidőzött a narancsos fényeken, ő maga sem volt képes megunni a látványt, amihez foghatót csak Brazíliában talált, mikor egy riói dombra szökve figyelte a metropolisz éjjeli fényeit.
- Miért hívtál?
Kérdése már így is túl sokáig váratott magára, így képtelen volt elszökni tőle. Elgondolkodott a megannyi válaszon, mégis, egyik sem tűnt megfelelőnek. Hanyagul próbált ellenállni a fejében motoszkáló gondolatoknak, melyeket most először nem a vágy sarkallt, sokkal inkább a kíváncsiság. A tudatlanság hajtotta, az ismeretlen felfedezése, a birtoklás utáni sóvárgás. Mindent tudni akart róla és arról, hogy miként futott a brazil karjaiba kibírhatatlansága ellenére. Tudni akarta mi az a fájdalom, ami ellenében inkább elviseli Őt, semmint hogy nap, mint nap magányosan arra emlékezzen, ami a tegnapot jelentette. Tudni akarta a fájdalom árát, a történetet, aminek apró darabjai napról napról szívták ki a lányból az életet.
Az asztalhoz sétált, a már előkészített alkoholt a csapba öntve bontott egy újabb üveget. A hideg pezsgő szisszenve szabadult meg a habtól, az aranyló italból ezernyi buborék tört a felszínre, mintha csak menekülni akarnának az üveg fogságából. A poharakat teletöltötte, néhány csepp hab lassú táncot járva folyt végig az apró kristályokon. Az egyiket Sienna felé nyújtva foglalt helyet a lány mellett, miközben ő maga is Barcelonában gyönyörködött, a villódzó fényekben, az narancsos köpenybe burkolózott városban.
- Semmit sem tudok rólad.
- Ahogyan én sem rólad.
Megtorpant a gyors választól, ami inkább tűnt szemrehányásnak, semmint egyszerű megállapításnak. Tudta jól, hogy a lány nehezményezte a múltbéli sérelmeket, a titkolózást és a falat, amit kettejük közé húzott, titkon mégis remélte, hogy maga Sienna is jobbnak látta távolságot tartani.
- Miért pont Barcelona?
Most először néztek egymásra hosszasan, a varázst a lány törte meg, ahogyan elmélkedve kortyolt pezsgőjébe. Sokáig gondolkodott a válaszon, mintha bármelyik szó, gondolat képes lenne őt felőrölni.
- Távol akartam lenni New Yorktól.
- Miért?
Hirtelen támadta meg az újabb kérdéssel, türelmetlenül, mintha válaszra sürgetné. Türelmesnek próbált mutatkozni mégis, szavai és hangja mindent elárultak róla. Már nem akart titkok közt élni, tudni akarta, mi vezérli lépteit, mi az ami elől képes volt egy óceánt is átszelni csak azért, hogy meneküljön.
- Úgyis tudod a választ - újabbat kortyolt a pezsgőjéből, nagyobbat, mint előtte. Szinte alig maradt ital a poharába, így Neymar csendesen töltötte újra, mintha ezzel szóra bírná a lányt. Sienna azonban hezitált, s ismételten a pohár fenekére nézett. Arca összeugrott az alkohol ízétől, néhány csepp ajkát díszítve csillogott a szoba fényében. Óvatosan emelkedett fel a kanapéról, egészen az ablakig sétálva, sötét árnyékot vetve maga mögé. Mintha csak megbabonázták volna, ujjával a pezsgőspohár nyakát simogatta, miközben tekintete végig a város fényein nyugodott. Percekig csendben figyelte a tájat, a férfi pedig csak várt. Várt arra, hogy végre megtörjön, melynek egy kósza könnycsepp volt a hírmondója. Nem mozdult, a kanapéról figyelte, ahogyan könnyét elnyeli, teste egy pillanatra megborzongott, mintha fájna feleleveníteni a múltat.
- Hittem egy férfinak, ez volt a legnagyobb hibám. Hittem abban, hogy jobb vagyok annál, mint akit megkapott. Azt hittem, én kellek neki.
Hangja elcsuklott a végére, újabb könnyeket szülve. Neymar tétovázott, végül mégis csendesen sétált a lány mögé, aki könnyeit elrejtve fordult el tőle. Ő azonban nem hátrált meg, a poharat kezéből elemelve tette az asztalra, ujjaival óvatosan felszárítva a forró cseppeket. A beesett, könnyel itatott arcnál csak egy valami rémisztette meg jobban: a halott, fényét vesztett szempár látványa, ami valamikor vággyal telve méregette őt. Mintha semmi sem maradt volna abból a lányból, akit Ibizán ölelt magához, akit kívánt. Már nem akarta a testi vágyaira használni, csak védeni akarta. Védeni bármitől, ami tovább rombolhatja. Védeni a múlttól, védeni a jövőtől, védeni magától és ha kell, önmagától is. A vékony karok lassan kapaszkodtak belé, végül olyan erősen markolták felsőjét, hogy az éles körmök hátába mélyedve szakították fel bőrét.
- Nem engedlek el, Sienna, én nem engedlek.

2016. augusztus 22., hétfő

Változások - hogyan tovább?

Drága olvasóim!

Sajnálatos hír, azonban lassan, de biztosan közeledünk a nyár végéhez, ami egyet jelent az iskolával, a kötelezettségekkel, a feladatokkal. Én magam sem vagyok ez alól kivétel és annak ellenére, hogy részben várom a szeptemberi kezdést, kissé elkeserít a gondolat, hogy a szabadidőm igencsak lecsökkenni látszik. Utolsó éves diákként a legfontosabb az iskola, és ezt remélem mindannyian megértitek. Szeretném a lehető legjobb eredményekkel zárni az utolsó évet, elindulni a nagybetűs Élet felé. Idén sajnos én sem úszhatom meg a szakmai gyakorlatot, a diplomamunkát, és azt, hogy minél inkább ráhangolódjak a jövőmre. Viszont ez nem azt jelenti, hogy nem akarok és nem fogok írni.
Rengeteg mélypontom volt a blog nyitása óta, rengeteg alkalom, amikor végleg magam mögött akartam hagyni a bloggert. Sokszor az ihlethiány volt az, ami visszafogott, máskor a visszajelzésekre apelláltam, viszont az utóbbi időben rájöttem, hogy miért is kezdtem el írni. Nem azért, hogy milliónyi kommentet, vagy olvasót zsebeljek be, hanem azért, mert imádtam írni, és ezt a szenvedélyt újra magamban érzem. Habár kevesebb az időm, mint régen, jelenleg sokkal motiváltabbnak érzem magam a blogolás terén. Már egyáltalán nem érzem magam frusztrálnak, kétségbeesettnek ha esetleg nem kapok egy-egy rész alá visszajelzést, hiszen ez is a része a dolognak. Sokkal felszabadultabb vagyok olyan, mint sok-sok évvel ezelőtt. 
Ezzel az apró bekezdéssel azt szerettem volna jelezni Felétek, hogy habár megcsappan a szabadidőm, nem akarom és nem is fogom abbahagyni az blogot. Talán néha akadnak kisebb-nagyobb szünetek, talán nem rendszeresen fognak érkezni a részek, ennek ellenére szeretném befejezni azt, amit elkezdtem. A Téged akarlak borzasztóan a szívemhez nőtt és bár nem ez a legsikeresebb irományom, én mégis imádom, és szeretném méltóképpen lezárni. Ezt követően pedig érkeznek majd azok a rövidebb és hosszabb történetek, amelyeket a Történetek menüpontban már olvashattok. 
Rengeteg tervem van a bloggal kapcsolatban, talán nyitás óta most érzem magam a leginkább ihletettnek, ami engem is meglep, hiszen lassan két éve nyitotta meg kapuit az A vision of ecstasy és bár döcögős volt az idáig vezető út,  nem szándékozom pontot tenni a végére.
Mit is akarok mondani? Csupán azt, hogy bár az eddigi menetrend felborul, nem szándékozom eltűnni. Talán a  részek rendszertelenebbül fognak érkezni, mégis számíthattok a folytatásra. Emellett néhány novella is rejtőzik nálam, amelyeket szeretnék a "holtidőben" publikálni - ha esetleg nem érkezik fejezet a Téged akarlak-hoz, akkor is legyen mit olvasni. Ezeknek a jövőben publikálni kívánt gyöngyszemeknek egy külön menüpontot készítek az oldalsávban, hogy lássátok, mire is számíthattok a jövőben - novellás és történetek terén egyiránt!
A Téged akarlak folytatásával kapcsolatban csupán annyit szeretnék mondani, hogy igyekszem a beígért augusztus 25-ét tartani, valamint a következő fejezetet még befejezni, hogy szeptember 4-én az is felkerüljön. Onnantól viszont decemberig semmi biztosan nem tudok ígérni, hiszen a szorgalmi időszak eléggé kiszámíthatatlan,

Köszönöm, hogy végigolvastátok a kisebb regényemet és remélem, a jövőben is velem tartotok,
Köszönöm a támogatást és azt, hogy itt vagyok nekem és számíthatok Rátok!
Millió puszi és ölelés,
Bella



2016. augusztus 15., hétfő

Téged akarlak - XI. fejezet

Szép estét Mindenkinek!
Kicsit későn ugyan, de megérkeztem a Téged akarlak újabb fejezetével! Sajnálom, hogy csupán a nap végére kerül feltöltésre, de a napokban nem sok időt töltöttem a klaviatúra mögött. Remélem, hogy a fejezetet legalább annyira fogjátok élvezni, mint én magam, miközben írtam. Talán kijelenthetem, hogy ez az eddigi kedvencem.
Szeretném nektek megköszönni, hogy támogattatok az elmúlt hetek versenyeiben és ugyan egyik helyen sem lett győztes a blog, a Gigi novellái oldalon futó versenyen a Legjobb design kategóriában második, a Legjobb prológus, fejléc és fanfiction kategóriákban pedig harmadik lett az oldal, amiért nagyon hálás vagyok Nektek! Emellett futott az idei Blogger Award szavazása is, ahol az oldal a Legjobb focis blog kategóriában indult Bells Booth jóvoltából, amit ezúton is köszönök! A blog itt a második helyen végzett, ami így is szép eredmény pláne úgy, hogy a győztes az egyik kedvencem lett- ezúton is szeretnék gratulálni Catalinának és az Esőcseppek oldalnak, hiszen megérdemelte a győzelmet!
Már csak félve ugyan, de újból szavazásra buzdítalak Titeket, amennyiben úgy gondoljátok, hogy megérdemel a blog egy szavazatot. A Zivatar című oldal blogversenyéről van szó, ahol ismételten közönségszavazás alapján születik döntés a kategóriákban - jelen esetben a Legkedveltebb focis történetről van szó- , a voksotokat pedig augusztus 22-ig naponta egyszer adhatjátok le ITT. Előre is nagyon köszönöm annak, aki megajándékoz egy vokssal, nagyon köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat, a feliratkozásokat és a visszajelzéseket, nagyon hálás vagyok Nektek!
Sok puszi és ölelés, 
Bella

ui: a következő fejezet a 10 napos rendszer értelmében augusztus 25-én érkezik!:)
................................................................................
Csókok és ölelések
-Elveszett a csókjában, elveszett az ölelésében, a lágy táncban, amit testük és nyelvük járt a hold fényében.-


Neymar - 2013. december

Nem pillantott az órára, hagyta, hogy teljesen elvesszen az időben. A pályán töltött időt sohasem tudta felmérni, a percek néha napoknak tűntek, néha azonban szinte szempillantás alatt eltelt az idő a két sípszó között. Igyekezett lomha futásán javítani, járása lassan felgyorsult, mégsem érezte a sebességet. Kimerült volt, s csupán az utazáson járt az esze, és a meleg, brazil partokon, amik kísérteties hangon hívogatták. Nem próbálkozott, nem akart teljesíteni. Túl akart esni az utolsó felvonáson, maga mögött hagyni ezt az évet, és nem törődni azzal a sok gyötrelemmel, ami az utóbbi hónapokban megkeserítették az életét. Nem vesztegelt a kapu előtt, labdára várva, sokkal inkább szolgálta ki csapattársait, akitől a döntő gólt várta. Most érezte igazán a több hónapnyi kemény edzést, melyek az utolsó meccsre végképp elnyomták, s immáron képtelen volt koncentrálni. Ha lábához gurult a labda, igyekezett gyorsan továbbpasszolni, lerázva magáról a felelősség terhét. Már nem szórakoztatta a közönséget a forró, dél-amerikai tánccal, melyet minden meccsen eljárt a pályán. Kimerült, és pihenésre vágyott. Az otthon melegére és az éltető, brazil napfényre, amit hónapok óta nem érezett bőrén.
A sípszó hangja olyan volt, akár a győzelmet jelző trombita hangja, a csatár megkönnyebbülve vette célba az öltözőt, ahol az évben utoljára ölelkezett össze csapattársaival. Nem tagadta, már akkor hiányzott neki a Camp nou forgataga, mikor maga mögött hagyta a gyepet és a skandáló tömeget, mégis, minden perccel közelebb érezte magát az otthonhoz, ami egy pillanat alatt elnyomta kétségeit. Lábai remegtek, ahogy padjára ülve kortyolta a vizet, a homlokán gyöngyöző izzadtságot egy törölközővel igyekezett eltüntetni. A helyiségben fülledt volt a levegő, fojtogató meleg terjengett, melyet csak növelt a zuhanyzóból beáradó forró pára. Neymar maga is a vízcsobogás felé vette az irányt, egy fülkébe elvonulva engedte útjára a jéghideg cseppeket. Gyűlölte a hideg vizet, melytől minden alkalommal megborzongott mégis, akkor elégedetten döntötte homlokát a csempének és hagyta, hogy a jeges víz addig ostromolja testét, még teljesen át nem fagyott. Meleg vízre váltva igyekezett lehűlt testébe újra életet lehelni, fagyos bőre lassan engedett fel. Álmosan pislogott a zubogó zuhany alatt, mégsem volt arra ereje, hogy autóba üljön, és hazáig vezessen. Elveszett az időben, jóformán utolsóként hagyta el az öltözőt, csupán a takarító volt az, akitől búcsúznia kellett. Kedvetlenül tette meg a hazáig vezető utat a néma autóban, csupán a motor hangja kísérte végig a sztrádán.
A Siennával való vita óta ismételten gyűlölt hazajárni és lassan rájött, hogy Marcella sem képes betölteni azt az űrt, amit a lány hagyott maga után. Minden mogorvaság ellenére kedvelte Őt, még ha képtelen is volt kimutatni. Hiába akart gyengéden közeledni Felé, minden egyes alkalommal megálljt parancsolt kezeinek, még mielőtt túlságosan érzéki lett volna a pillanat. Sienna pedig meglepetésére tűrte, hogy minden érzelmet megvon tőle, s az este után képtelen volt rájönni, hogy a kapcsolatban ő a gyenge láncszem. Ő az, aki képtelen továbblépni, Ő az, aki képes megalázni a saját maga javáért azt, akinek a felejtést köszönheti. Eljátszott a gondolattal, hogy fájdalmát újra alkoholba fojtja, a keserű íz gondolatától azonban kis híján felfordult a gyomra. Már nem tudott az italra gondolni anélkül, hogy ne jutott volna eszébe az a rengeteg, fájdalommal írt éjszaka, ami ittléte óta kísértette. Azok a szánalmas, magányos esték, amikor annyi ember vette körül mégis, sosem érezte magát magányosabbnak. Egyedül volt, és mindezt magának köszönhette. A modortalan, durva viselkedésének, annak, hogy régi önmagát hagyta elveszni egy olyan nő karjaiban, aki a legkevésbé volt érdemes rá, és most képtelen volt újra magányosan ágyba bújni, ahogyan azt hónapokkal ezelőtt tette. Társ nélkül, csendesen, elveszve a gondolatok tengerében.

2013. december- Sao Paulo, Brazília

Több órás repülést tudhatott maga mögött, mire megpillantotta a brazil partokat. A homokot hatalmas hullámok ostromolták, hófehér habot hagyva maguk után. A földet apró pontoknak tűnő tömeg tarkította, egyesek a kéklő vízben, még mások a tűző Nap fényében mártóztak. A repülőgép lassan fordult a kifutópálya vonalára, kereke óvatosan érintette a betont, szinte mozdulatlanul landolva a terminál mellett. Barátai mindvégig csendesen unatkoztak mellette, ki-ki a maga dolgával foglalkozott, de senki sem szólt a másikhoz. Rideg volt a hangulat, hűvös és jeges, mintha nem éppen most érkeztek volna meg a forró Brazíliába. Mindennek pedig ő volt az oka, s még csak tagadni sem próbálta. Valami akkor este megszakadt mindenkiben, de legfőképpen Benne, ahogyan a halott szempárral arcát figyelte. El akarta felejteni azt az estét, a szavak azonban szüntelenül ott zúgtak fülében. Fojtogató gondolatai közül az öv kikapcsolására emlékeztető sípszó szakította ki, és a tolongó tömeg, akik leszállni igyekeztek. Gil türelmesen várt, még iratait táskájába dobta, majd együtt indultak a terminál felé, ahol az édesapja szemlélte őt türelmetlenül, oldalán a húgával, aki mosollyal az arcán szorította magához. Kezeit óvatosan csúsztatta a lány hátára, és végre, annyi keserves pillanat után, otthon érezte magát.
Csupán néhány nap maradt az év legnagyobb ünnepéig, s erre minden sarkon emlékeztették az embert. Kisebb és nagyobb télapók , hol piros ruhába öltözve, hol egy vörös rövidnadrágban, szemükön egy napszemüveggel köszöntek vissza az épületekről, a pálmafákat karácsonyi gömbök díszítették, az ablakokban színes boák sorakoztak. Sao Paulo kétségtelenül felkészült az ünnepekre, s hiába a napfényes nyári szünet, a legforróbb hónapok ellenére is ugyan olyan izgalommal várták a karácsonyt, mint a Föld másik részén, ahol szakadó hóban díszítették a fenyőt. Neymar boldogan hagyta maga mögött a hűvös barcelonai levegőt, s még a családi összejövetelek átkát sem bánta, ahol minden rokona érdemtelen kérdésekkel feszegeti magánéletét. Távol akart lenni mindentől, ami az elmúlt hónapokra emlékeztette és szívesebben viselte el Bruna szellemét és a sao pauloi emlékeket mint Siennát, és az együtt írt hónapokat. Bántotta, ahogyan elváltak, s már ezerszer megbűnhődött magában azért az estéért, mégis tehetetlen volt. A lány utolsó szavai beleivódtak elméjébe, s ő tudomásul vette, hogy le kell mondania róla. Minden este győzködte magát, mikor az ágy üres oldalát vizslatta, hogy a holnap más lesz. Reggel mellette ébred, elfelejtik az egész istenverte históriát, és onnan folytatják, ahol abbahagyták. Nem a szex hiányzott neki a legjobban, hanem az a melegség, amivel a lány minden mozdulatát leste annak ellenére, hogy sohasem volt gyengéd hozzá. Be kellett látnia, hogy minden férfiasságát elveszítette és úgy viselkedett, akár egy akaratos kisfiú. Mintha mindez kijár volna neki anélkül, hogy bármit is adott volna. Végtére is, működött a játék, a lány nem kért szerelmet, a testiség pedig elegendő volt mindkettejüknek ahhoz, hogy túléljék a napokat. Hogy megfeledkezzenek mindenről, amiről akartak, hogy újabb fejezeteket írhassanak. A közös napoknak azonban olyan hirtelen szakadt vége, mint amilyen váratlanul egymás karjaiba omlottak, és akármennyire is igyekezett nem törődni a veszteséggel, legbelül őrlődött. Fájt a bukás, melynek keserű ízét minden nap ott érezte szájában, fájt a magány, amit már rég elfelejtett.
Nosztalgikus érzés fogta el, az otthon meleg ölelése, amint a házba lépett. Már nem volt egyedül, nem volt magányos, s erről anyja szorító karjai tettek tanúbizonyságot. Nadine könnyek közt karolta magához régen látott fiát és ő volt az egyetlen, aki képes volt őszinte mosolyt csalni a férfi arcára. Ismerős levendulás illata összeszorította a focista gyomrát és arra késztette, hogy ne engedje el. Ölelte, ameddig csak bírta, nem törődve a rá várakozó családtagokkal, a meleg étel csalogató illatával. Szüksége volt rá, és annyi idő után újra maga mellett tudhatta. Lassan távolodtak el egymástól, a nő fia tekintetét kereste. Neymar azonban képtelen volt az anyja szemébe nézni az éjszakák után, melyeket maga mögött tudhatott, a tettekkel, melyek a vállát nyomták. Kimondatlanul is csalódást okozott a legfontosabb nőnek, minden ígéretet és szabályt megszegve. Nem az az ember volt, akit Nadine látni akart maga előtt, csupán annak egy halovány árnya, aki önmagát keresi. Csalódást okoztam neki. 



Sienna Everett - 2013. december

Didergett. Mindig melegebbnek gondolta Barcelonát, mégis, a tenger felől jövő hideg levegőtől még kabátja alatt is megremegett. Mat keze óvatosan csúszott hátára, mintha bármit melegítene rajta néhány apró simogatás. Csendesen sétáltak egymás mellett, órákon át, néha rá-rá gyújtva egy szál cigarettára. Sienna annyi éven át gyűlölte az orrfacsaró füst illatát, most mégsem zavarta, ahogyan haja s kabátja magába szívta az ajkai közül kiáramló füstöt. Tüdeje hol a hideg levegővel, hol nikotinnal telt meg, melyet néha apró köhögéssel bocsájtott útjára. Már ő maga sem tudta, hányadik szálnál tartott, mire a parttól a Gótikus negyedhez értek. Az éjjel fényei alatt még sejtelmesebbnek tűnt a város ezen része, csendesebbnek és kísértetiesebbnek, mint az utca végi La Rambla, ahol még a decemberi hideg ellenére is akadtak emberek. Minden sikátort megjártak, minden üzlet kirakatát megszemlélte, s szinte észre sem vette, de lábai már a híres Passeig de Graciat rótták. A sétány színes fényekben úszott, a drágábbnál drágább üzletek kirakataiban ünnepi díszek színesítették a bolt kínálatait. Lépteit lassítva állapodott meg a Chanel előtt, vágyakozva pillantva a méregdrága táskákra, melyek gazdájukat várták a polcokon.
- Nézd csak, találtam neked olcsóbban.
Csakugyan, az úttest másik végén egy férfi a földre pakolt táskái közül visszaköszönt a francia divatcég hasonmása. Sienna akaratlanul is elnevette magán Mat mímelt komolyságán, majd az erős kézbe karolva dőlt a fiú vállára. Közeledett a karácsony, mégpedig vészesen, Sienna azonban korántsem érezte az ünnep melegét. Fája csupaszon állt otthon, a falnak döntve, és mindössze egy Matnek hanyagul becsomagolt doboz várakozott a szekrényén átadásra. Nem akart hazautazni, hiába is nyaggatták szülei, s talán életében először egy magányos karácsonyra vágyott. Arra, hogy egyedül remegjen a takaró alatt a sötét szobában, egy üveg borral a kezében, miközben régi klasszikusokat hallgat az elnyűtt, konyhai rádióból.
- Készen van már a karácsonyfád, vagy ezt is nekem kell elintéznem?
Mat könnyedén húzta magához a törékeny lányt, s még a vastag kabát alatt is tisztán érezte, hogy Sienna egyre vékonyabb. Szinte elveszett a karjában, aggodalma azonban egy pillanat alatt elszállt, ahogyan a lány ajkai mosolyra húzódtak.
- Még nincs. Nem volt időm.
A könnyed hazugságot kár lett volna leplezni, hiszen tudták, Siennának bőven akadt szabadideje az elmúlt hetekben. Amióta Neymar csúnyán helybenhagyta, a lány ismételten elveszett. Annak ellenére, hogy néha meglátogatta az egyetemet, otthon múlatta az idejét, egy poros könyv társaságában, vagy egy vászonra festette lelke fájdalmát. Ez volt az az ihletett állapot, amikor a legtöbb lapról, festményről sötét színek köszöntek vissza, mégis, valamiért magukkal ragadták az embert. Ezzel Matías sem volt másképpen, aki akárhányszor látogatta meg Siennát, elbűvölve figyelte az újabb és újabb műveket, melyek tökéletes ékköveivé válhattak volna egy múzeumnak. Sienna azonban elégedetlenül állította őket sarokba, a kínra azonban remek gyógyír volt. Elvonta a figyelmét arról a megalázó estéről, és nem gondolt a férfira. Újból kezdte megszokni a magányt, ami olyan régen kedves barátja volt.
Szinte alig érezte lábait, mire a lakás ajtajához ért. Ajkait egy csók erejéig Matías arcán melegítette, a fiú azonban értetlen mosollyal várakozott tovább a küszöbön.
- Szóval már be sem engedsz?
Sienna szótlanul ragadta meg karját, maga után rántva a meleg helyiségbe, ahol édes parfüm és festék illatának keveréke terjengett a levegőben. Az asztalon füzetek, könyvek tucatjai pihentek, néhány palettával a társaságukban, a be nem vetett ágy pedig csakis a lányra várt. Elpirult arccal szabadkozott a rendetlenség miatt, Matías azonban csak legyintett, miközben előhúzta a szekrény tetején porosodó dobozt.
- Még jó, hogy akad itt pár ősrégi dísz.
Valóban, a dobozban apró fadíszek sorakoztak, kisebbek és nagyobbak, gömbök és formák tucatjai. Sienna érdeklődve vette ki őket, egyiket a másik után, megszemlélve minden apró részletet.
- Szóval, ezek csak úgy véletlenül itt maradtak.
Gyanakodva fordult a fiú felé, aki azonban ártatlanságát bizonygatva emelte magasba a kezét. Sienna pedig kénytelen volt hinni neki, ismerve a hóbortos nagyszülőket, akik bizonyára elfeledkeztek néhány dobozról, melyek itt-ott a lakásban maradtak. Miközben Matías az aprócska fát igyekezett felállítani az ablak alatt, Sienna előhúzta a nemrég vásárolt aranyszínű gömböket, melyek ugyan kilógtak az antik díszek soraiból, ez őt egy cseppet sem zavarta. Boldogan aggatta őket a zöld ágakra, hol egy régi díszt, hol egy újabbat, még végül roskadásig megtelt a fa. Csodálva figyelte a kedvencét, az apró balerinát, akik kecses mozdulatokkal járt táncot az üvegruhában, szoknyáján tompán csillant meg a lámpa fénye. A lakást egy pillanat alatt megtöltötte a fenyőillat, csupán a szállingózó hó hiányzott, hogy újból New Yorkban érezze magát.
Gyűlölt New Yorkra gondolni, az otthonára, ami arra emlékeztette, mennyi mindent veszített. Talán titkon éppen ezért nem tért haza még néhány napra sem, hiszen minden sarok egy emléket rejtett. Egy reményt a múltból, hogy talán másképpen is alakulhatott volna. Ha Damien beváltja ígéretét, sohasem menekült volna a brazil karjaiba, elkerülve azt a megaláztatást, mely maradék méltóságát is a sárba tiporta. Szerencsére messze volt az amerikai nagyvárostól, s csupán kósza gondolatai kínozták néha. Akármennyire is fájt Neymar viselkedése, Barcelona balzsam volt a lelkének, amit nem akart elhagyni. Messze az otthontól várta a karácsonyt, egy előre behűtött bor társaságában, s a régi, elnyűtt pulóverével, ami annyi éven át tett hű szolgálatot.

2013. karácsony

Fájdalmasabbnak gondolta, mégis, a vártnál kellemesebben telt az este. Matíasnak még nyoma sem volt, habár már üzenetek tucatjával bizonygatta, hogy hamarosan útnak indul a szülői háztól. Sienna pedig nem bánta a késést, tökéletesen érezte magát a borral, amit végül egy hatalmas lábasba öntve forralt fel. A fűszereket aprólékosan válogatta össze, mindenből egy keveset, szerecsendió és szegfűszeg, egy vékony vaníliarúd, citrom-és narancskarikák, amik lomhán úszkáltak a forrongó, vörös ital tetején. Hamiskás hangon dúdolta a Rockin' around the Christmas tree híres sorait, apró táncot lejtve a tűzhely előtt. Ütemre kavarta a gőzölgő bort, s mikor orrát megütötte a mézeskalács illata, a sütőt kikapcsolva húzta elő a kész süteményeket. A cukormáz már csak a kihűlt süteményekre várt, melyet aprólékos mozdulatokkal díszített, mintha csak csipke fedte volna a nyalánkságokat. A karácsonyfát egy olcsó égősorral dobta fel, fehér fénybe borítva a zöldellő fát. Matías ajándéka már az asztalon pihent, a korábbi hanyag csomagolást levetve egy csinos masnival a tetején várt átadásra egy festménnyel, amit Sienna olyan régóta ígért a spanyolnak.
Könnyedén elveszett az ünnepi klasszikusokban, mindössze a csengő hangja volt az, ami kiszakította őt a dallamokból. Elnyűtt pulóverét megigazította, kusza tincseit füle mögé tűrve nyitott ajtót, ahol már türelmetlenül várakozott Matías, teljes ünnepi öltözetben.
- Nocsak, azt hittem a szüleidnél voltál, nem egy óvódás előadáson.
Egy gyors pillantással újra végigmérte a férfi tökéletesen vasalt, nadrágjába tűnt ingét, vörös nyakkendőjét és a kezében pihenő zakóját. Mat mímelt vigyorral az arcán lépett be, megpaskolva a mosolygó lány fenekét, aki játszi könnyedséggel ugrott el előle.
- Boldog karácsonyt, édes.
Nem várakozott sokáig, egy szatyrot húzott elő háta mögül, melyet apró karácsonyfák díszítettek. Sienna türelmetlenül ragadta meg a zacskót, de még mielőtt eszét vesztve nekiesett volna a maga ajándékának, egy hatalmas öleléssel ajándékozta meg a fiút, aki az asztalra pakolt csomaggal szemezett.
- Igen, jól látod, végre lesz egy értelmes festmény is a faladon. Boldog karácsonyt, Mat.
A spanyol csodálva mérte végig a festményt, melynek részleteiben elveszett a tekintete. Barcelona utcáinak minden apró eleme ott rejlett a vásznon, enyhe, narancsos fénybe borítva a katalán várost. Sienna izgatottan nyúlt újfent saját meglepetéséhez, a fiú azonban nyugalomra intve kapta ki kezei közül, derekát magához húzva ringatta a lányt a karácsonyi dallamokra. Sienna pedig nem ellenkezett, hagyta, hogy a férfi maga vezesse a kanapé körül, elfelejtve minden gondját, ami nyugodt perceiben nyomasztotta. Nincs rájuk szükségem. 

A mézeskalácsnak már csak nyoma maradt a tálcán, néhány apró morzsa emlékeztette őket csupán a süteményre, és az édes íz a szájban, amit a maradék borral igyekeztek leöblíteni. Pulcsiját lekapva feküdt a férfi ölében, aki nyakkendőjét a kanapéra dobva döntötte hátra fejét. Már órák óta beszélgettek, életük legapróbb fejezeteit átlapozva, alaposan átrágva magukat a hétköznapokon, mégsem esett szó Róla. Matías tudta, hogy valamit titkol előle, mégsem kérdezősködött, megóvva ezzel a lány amúgy is darabokban heverő lelkét. Előbb vagy utóbb minden titkára fény derült, a spanyol pedig türelmesen várt. A válaszra nem kellett sokáig vesztegetnie az idejét, a csengő ugyanis hangos robajjal vonult végig a házon. Sienna érdeklődve fordult az ajtóhoz, leintve a már bejárathoz igyekező Matíast. Furcsállta, hogy karácsony estéjén bárki is zavarná őt, és félve vette le a zene hangerejét attól tartva, hogy egydühös szomszéd ácsorog a küszöbön. Számításai azonban kudarcba fulladtak, a férfi egy csomagot nyomott a kezébe, majd egy aláírást követelve távozott egy halk, Kellemes ünnepeket mormolva.
Sienna értetlenül szemlélte a legújabb titkot, ami ott nyugodott a kezei között, hezitálva nyúlva az ollóért. Néhány percig tétovázott, hol a csomagra firkált nevét figyelte, hol az feladó üres helyét, hol Matíasra pillantott, aki ugyan olyan izgatottan várt, akárcsak Ő maga. Végül megtörte a várakozást, és egy laza mozdulattal szabadult meg az egyszerű, barna csomagtól, amiben egy gyönyörű, vörös doboz díszelgett, és egy hófehér papír, néhány ismerős, kusza betűvel. A dobozba vésett Cartier felirat láttán gyomra görcsbe rándult, s egy pillanatra megfordult a fejében, hogy az egészet a szemetesbe hajítja. Lábai azonban összerogytak, s szédelegve nyitotta ki a dobozt, amiből ezernyi apró gyémánt köszönt vissza egy medálba foglalva. Ijedten csapta vissza az ékszertartó tetejét, kezét bizonytalanul csúsztatta a levélre, amit félve hajtott ki.
Sajnálom, amit veled tettem. Boldog karácsony, Sienna. Beijos e abraços, Neymar. 

Neymar- 2013. Szilveszter

Egész úton egy papírt szorongatva merengett maga elé, s akárhányszor a sorokra tévedtek szemei, elbizonytalanodott. Amióta édesapja a kezébe nyomta a nyomtatványt, kisebb viszályba került saját lelkével, aki nem érezte magát készen a megpróbáltatásra. Annyi harc után itt állt a siker kapujában, mégis bizonytalan volt magány. Annyi verejték és megpróbáltatás után végre megérett a feladatra, valami mégis visszatartotta.
Négy évvel ezelőtt megtört, ő mégis mosollyal az arcán nyilatkozott az újabb esélyről, ami most kéretlenül is ölébe hullt. Munkája eredményeképp ő volt az egyik legnagyobb reménység, a kiválasztott, aki újabb kupával bővítheti a brazil gyűjteményt. Mégis, akárhányszor a tömegre gondolt, lába megremegett, pulzusa felszökött, és rájött, hogy retteg a feladattól. Már érezte a vállára nehezedő tehert, egy egész nemzetet cipelt a vállán, és még egyetlen meccs sem volt mögötte. Megrémült a nehézségektől, az előtte álló kihívásoktól és az oly régóta dédelgetett álmokat egy pillanat alatt megkeserítették a kétes gondolatok.
Amint megérkezett Castelldefelsbe, a papírt fiókja legmélyére bújtatta, néhány napnyi időt nyerve ezzel. Nem akart gondolni rá, nem akart gondolni semmire, hiszen éppen eléggé összezavarodott attól, hogy újra és újra elolvasta a szöveget. A ház már szinte teljes pompájában várt az estére, a falon hatalmas lufik emlékeztették az új évre, 2014-re. A hűtő csordultig megtelt italokkal, az asztalt pedig lassan ellepték a vendégeknek szánt ételek. Marcella és Gil voltak azok, akik javarészt elrendezték a kertben felállított sátrat, mialatt Neymar céltalanul bolyongott a lakás és a kert között. Néha egy-egy tálcát megragadva tette magát hasznossá, ideje nagy részében azonban lekötötték gondolatai. Akármerre járt a szobákban, csupán arra tudott gondolni, hogy milyen visszataszító módon viselkedett Siennával, aki könnyeit nyelve tűrte a megaláztatást barátai előtt. Megrezzent a pezsgőspoharak zajától, amely hirtelen szakította ki őt mardosó emlékei közül. Fájt rá emlékezni mégis, ennyi maradt, ami hozzá kötötte. Képtelen volt bevallani magának, de már régen nem Bruna volt az oka, hogy a lánnyal múlatta az időt. Már régen nem Bruna arca volt, ami előtte lebegett, mikor vággyal telve rávetette magát. Sienna volt az, akit magának akart, akit minden áron birtokolni szeretett volna. Ő maga sem gondolta, hogy ilyen könnyen elfelejti a brazil szépséget, aki hanyagságával annyi gondot és fájdalmat okozott a focistának. Mégis, Siennával szinte olyan egyszerű volt a felejtés, mint a lélegzetvétel, ő mégis újra és újra eltaszította magától, addig míg egy szakadékban nem találta a lányt, ahonnan már képtelen volt kihúzni Őt.  Megöltem. 
Karácsony óta a válaszra várt. Egy apró levélre, egy üzenetre, egy mondatra, mindhiába. Kezdetben önmagát igyekezett nyugtatni, a lelkiismeretét, mintha egy ékszerrel elégtételt vehetne a lány a megannyi fájdalomért. Mintha egy ajándék begyógyítaná a sebeket, melyeket kegyetlenül vájt belé csak azért, hogy magát mentse. Hogy megmeneküljön egy újabb szerelemtől, a ragaszkodástól és a kötöttségektől. A lány azonban hű volt ígéretéhez, s Neymar hiába várt , nem érkezett válasz. Így hát maradtak a kétségek, minden este esélyt latolgatva az esetleges bocsánatért.
A meghívottak lassan szállingóztak a helyszínre, s ahogy rájuk borult az este, úgy a lakás is megtelt a vendégekkel. A legtöbbjük a brazil hagyománynak megfelelően hófehér öltözékben várták az új évet, akárcsak Neymar, aki igyekezett nem összepiszkolni világos ingét. Egy pohár pezsgőt egyensúlyozott kezében, miközben barátai vállánál fogva rántották hátra egy kép erejére.
- Remélem mindennel elégedett vagy.
Halvány mosollyal az arcán bólintott Gilnek, az este egyik rejtett hősének, aki büszkén kortyolt a whiskeyvel teli pohárból. Marcella az asztal végén ücsörgött néhány lánnyal, hangos nevetéssel tarkítva a zenét, amit az egyik barátjuk unottan kapcsolgatott. Igyekezett elvegyülni a tömegben, a rég nem látott barátok nyakába borulni, ismerkedni, a lányokkal könnyeden csevegni, minden fotón mosolyogni, tekintete azonban percenként tévedt az órára, melynek mutatója lassan közeledett éjfélhez. Legtöbben már idő előtt a kertben tolongtak, pezsgővel a kezükben, kabátjukat hátukra terítve türelmetlenül figyelték a barcelonai látképet reménykedve, hogy a fekete eget végre színesre festik a tűzijátékok ezrei. A ház majdnem teljesen kiürült, csupán néhány ember lézengett a nappaliban, mikor a kocsikulcsot magához ragadta egy üveg pezsgő társaságában, ami még bontatlanul állt az asztalon. Nem akart magyarázkodni, értelmetlen kérdésekre válaszolni, így hát köszönés nélkül távozott reménykedve, hogy nem hiába alázkodik meg Előtte.
A sztrádán könnyedén haladt, lábát a gázpedálra szorítva süppedt bele  a bőrülésbe. Az adrenalin átjárta a testét, újabb és újabb fokozatra váltva, mígnem elérte a városhatárt jelző táblát. Barcelona központjában ezrek vártak az éjféli tűzijátékra, a forgalmat hol egy rendőr, hol egy piros lámpa tartóztatta fel. Az emberek fegyelmezetlenül vonultak, amerre csak a lábuk vitte őket, megtelítve a Plaça de Catalunyát, ahol a szökőkút fényében rostokoltak. A La Rambla szinte bedugult, turisták és helyi lakosok sokasága igyekezett jobb helyet kivívni magának, a gyermekeket nyakukba vevő szülők óvatosan egyensúlyoztak a tolongó tömegben. Egy kis utcába fordult, autóját a ház előtt hagyva kereste szemével a Huszonegyes számot és az utcatáblát, melyet korábban a csomagra vésett. Esetlenül, fejét lehajtva igyekezett a tömegben attól tartva, hogy bárki felismerheti jellegzetes haját és a testét díszítő megannyi tetoválást, melyet még  a ruhái sem tudtak elrejteni. Végre menedéket lelve tért be a lépcsőházba, orrát megcsapta az a sajátos szag, ami minden régi, barcelonai házat körbelengett. Bizonytalanul szelte a fokokat, lépései visszhangot vertek, melyet a kint hangoskodó tömeg szavai nyeltek el, mígnem a keresett ajtó előtt találta magát. Fújtatott, tüdeje levegőért kapkodott az izgalomtól, kezeit pedig hiába szorította ökölbe, ugyan úgy remegtek.
Titkon azt remélte, hogy nem találja itthon a lányt. Nyugtatni próbálta magát, hogy ő mindent megpróbált, és nem rajta múlott a béke. Menekülni próbált a felelősség elől, attól, hogy újra a szemébe nézzen, miután annyi keresetlen szót vágott a fejéhez. Halkan kopogtatta meg az ajtót, újra és újra azért fohászkodva, hogy kudarcot valljon próbálkozása. Mégis, néhány pillanatnyi várakozás után az ajtó résnyire nyílt, megpillantva a kócos tincseket és az álmos szempárt, amit olyan sok reggelen át fürkészett.
- Mit akarsz?
Sohasem hallotta még ennyire szigorúnak azt a vékony hangot, ami minden éjszaka a nevét nyöszörögte. Szótlanul állt előtte, percekig, végül kezét az ajtóra téve tárta ki a bejáratot, belépve a szűkös kis lakásba. Sienna dühösen méregette, kezét az övére csúsztatva szorította, mintha képes lenne puszta erejével kidobni őt a lakásból. Neymar megmosolyogta a gyenge próbálkozást, a lány azonban cseppet sem volt boldog. Valami egészen megfejtethetetlen érzelem tükröződött a fénylő szempárban, a fortyogó düh, a megaláztatás és egyfajta keserű boldogság, melyet a férfi látványa okozott.
- Nem akarlak látni, tűnj el innen. Tűnj el az életemből, Neymar.
A brazil azonban nem hátrált meg. Elveszítette minden önbecsülését, minden elvet feladott magában, ahogy újra megpillantotta a lányt. Már nem volt mit veszítenie, és utolsó erejével testével a falhoz szorította a védtelen lányt. Ajkát olyan gyengéden tapasztotta az övéire, minta bármelyik pillanatban elveszíthetné, karját olyan óvatosan fonta a vékony derék köré, minta egy porcelánbaba nyugodna kezei között. Elveszett a csókjában, elveszett az ölelésében, a lágy táncban, amit testük és nyelvük járt a hold fényében. Odakint lassan fénybe borult minden, a színes tűzijátékok ezernyi színű köpennyel borították a sötét eget.
- Boldog új évet, Sienna.
Halkan suttogta a lány ajkaira, majd újra és újra csókot követelt tőle. Sienna pedig átadta magát, gyengéden végigfuttatva ujjait a sűrű, barna hajban.

2016. augusztus 9., kedd

Blogger Award 2016 - Szavazás

Drága Kedves Olvasóim,

Újból egy rövidke bejegyzéssel érkeztem mégpedig azért, hogy egy újabb szívességet kérjek tőletek. Mint sokan tudjátok, minden évben megrendezésre kerül a Blogger Award, amire idén engem is jelöltek, mégpedig a Legjobb Focis Blog kategóriában, - ezúton is szeretném megköszönni Bells Boothnak, aki ezt megtette, és gondolt rám!
A kérés amivel felétek fordulnék az csupán annyi lenne, hogyha érdemesnek tartjátok a blogot a címre, kérlek titeket, hogy szavazzatok. A voksotokat az idei verseny házigazdájának, az Angel Blog Design oldalán adhatjátok le augusztus 9-től egészen 12-ig. Nagyon szépen köszönöm előre is annak, aki megtisztel egy szavazattal, nagyon hálás vagyok! Az oldalt ITT érhetitek el. 
Illetve szintén szeretnék köszönetet mondani, aki esetleg szavazott rám a másik versenyen, amely a Gigi Novellái oldalon futott , ha esetleg valaki még szeretné leadni a szavazatát, az augusztus 10-ig szintén megteheti ITT.

Nagyon szépen köszönöm a támogatást és azt, hogy itt vagytok,
Sok puszi és ölelés,
Bella

ui: A Téged akarlak következő fejezete augusztus 15-én érkezik!:)

2016. augusztus 5., péntek

Téged akarlak-X.fejezet

Drága olvasóim!
Megérkezett a legújabb fejezet, amivel szeretnélek titeket kárpótolni az előző rövidségéért. Igyekeztem hosszúra nyújtani a részt és remélem, hogy élvezni fogjátok! Közel a történet felénél tartunk, így igyekszem ezentúl hosszabb fejezetekkel érkezni, hogy minden tervezett mozzanat belekerülhessen. Talán ez és a következő fejezet az, aminek írását a leginkább élveztem, de ugyan annyira meg is küzdöttem velük, hiszen mindkettő nagy jelentőséggel bír a jövőre nézve! Remélem legalább annyira fogjátok élvezni Ti az olvasást, mint én az írást.
Mint azt már korábban említettem, változások állnak be a jövőben. Mivel lassan kezdődik az iskola, egyre kevesebb lesz a szabadidőm, így lényegesen kevesebb időm lesz az írásra. Jelenleg arra a döntésre jutottam, hogy 10 naponta fognak érkezni a részek, ami azt jelenti, hogy a következő fejezet augusztus 15-én fog felkerülni.
Szeretnék nagyon kellemes olvasást kívánni Nektek,
Köszönöm, hogy velem vagytok,
Millió puszi és ölelés,
Bella

ui: Egy aprócska, kéréssel illetve egy bejelentéssel szeretnék még felétek fordulni. Mint azt már egy korábbi bejegyzésben említettem, az oldalt elindítottam egy versenyen, ahol a kategóriák győztesei egy szavazás alapján kerülnek ki. A linket, ahol szavazni lehet ITT találjátok és ha ti érdemesnek tartjátok a blogot arra, hogy díjat zsebeljen be, akkor a voksotokat ott leadhatjátok, minden kategóriában! A szavazás augusztus 10-ig lehetséges.
A másik, ami hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy jelöltek a Blogger Awards-on, mégpedig a Legjobb Focis Blog kategóriában. Itt a szavazás augusztus 9-12 ig lehetséges, de ezzel kapcsolatban még jelentkezem. Nagyon köszönöm, aki bármelyik versenyen is bizalmat szavaz nekem, nagyon hálás vagyok!

..................................................................
Megtört
-Nem kellettek a szavak. A lány tekintete tükörként mutatta halott lelkét, amit éppen, abban a percben szaggatott apró darabjaira.-


2013. November
Neymar

A csípős hideg nyomot hagyott a füvön, hideg harmattal borítva a zöld gyepet. Ujjai egy pillanat alatt átfagytak, a fekete kesztyűt türelmetlenül húzta kezére. A pálya üres volt, csupán a magány, és a felé magasodó kapu volt a társa. Rúgásai visszhangot vertek a sorok között, lábai késként hatoltak a fűszálak közé, néhány apró darab a neon színű lábbelire tapadt. Feszült figyelemmel koncentrált a kapura, hunyorogva vette célba a bal felső sarkot. A labda halkan suhant a levegőben, míg végül a kapu keresztezte útját. Újra és újra eljátszott a labdával, hol a tizenhatoson belül, hol a felezővonaltól vezette végig egészen a hálóig. A pontrúgás volt a legnagyobb ellensége, hiszen hiába állt magabiztosan a labda mögé, az sokszor célt tévesztve repült a levegőben. Ismételten célba vette a kaput, a labda azonban a háló mögött lelt menedéket, akárcsak a következő találat. Igyekezett nyugodt maradni, az elvétett rúgások azonban hamar kedvét szegték, így a labdát magára hagyva kocogott a pályán. Nem számolta a köröket, engedte, hogy a lába hanyagul vezesse. Nem gondolkodott semmin, csupán a maró hideget érezte az arcán, ahogy egyre gyorsabban szelte a levegőt. Nem foglalkozott a pályára érkezőkkel, a gondnokkal, aki a gyepet ellenőrizte, mindössze önmagára koncentrált. A lassan szemerkélő eső sem tántoríthatta el az újabb köröktől, még végül enyhén remegő lábai pihenésre késztették. A padok felett kattogó órára pillantott, aminek mutatója lassan közeledett az edzés kezdetének időpontjához. A pálya szélére sétált, aprót kortyolva a kulacsból, amit a padra készített. Fáradt volt, kimerült és izzadt, mégis türelmetlenül várta a gyepre szállingózó társait, akikkel újult erővel látott hozzá az edzéshez. Igyekezett a legjobban teljesíteni, bevetve a látványos brazil cseleket, mellyel mosolyra fakasztotta az álmos csapattársakat. Lassan egy éve koptatta a barcelonai gyepet, s mostanra úgy érezte, ténylegesen otthonra lelt. Már nem volt idegen a skandáló tömeg, az öltöző egy meleg kuckó volt,  a jókedv melegágya, ahová minden nap ötömmel sétált be. Már nem volt kívülálló, egy volt közülük, egy blaugrana, aki büszkén viselte a csíkos mezt. Habár nem volt mindig jó formában, s közel sem hasonlított még brazíliai önmagára, lassanként rátalált arra a fiúra, aki önfeledten szórakozott a labdával, mintha semmi tétje nem volna.
Minden nap ő volt az első, aki a gyepre sétált, s ő volt az utolsó, aki maga mögött hagyta a pályát. Egyesek szerint beteges módon űzte a munkát, éjt nappallá téve edzett, s ha szabadideje engedte, otthon, elvonulva erősített, hacsak nem akadt más, amivel képes volt elvonni figyelmét a tökéletességért folytatott harcról.
Sienna szinte minden nap hazavárta, hol egy kedves mosollyal az arcán fogadta, hol kócos hajjal, álmos szemekkel sétált a nappaliba, mikor hazaért. Marcellával az első pillanatban megtalálták a közös hangot, s akárhányszor átlépte a küszöböt, a két lány úgy csiripelt a konyhában, mint két kismadár az lombok között. Egymást túlharsogva nevettek, látszólag értelmetlen témákat feszegetve. Neymar igyekezett a komorság maszkjával elfedni arcán, de titkon remekül mulatott a két lány szórakozottságán. A ház megtelt élettel, és már nem volt többé az a rideg kőhalmaz, ahová gyűlölt hazatérni. Otthon érezte magát, még ha nem is akarta kimutatni. Elégedett volt azzal, amit birtokolt.
Az edzésekről legtöbbször fáradtan tért haza, s ha Sienna nem az egyetemen múlatta az időt, a kanapéra kuporodva nézték a sorozatokat. A lány gyakorta mérgelődött a brazil portugál érthetetlen szavain, a gyorsított tempón, ahogyan a szereplők nyelve szinte összeakadt egy-egy szót kiejtve. Neymar ránézésre nem foglalkozott vele, legbelül azonban remekül szórakozott a lány dühkitörésein. Imádta, ahogyan mérgelődött, szemöldökét összehúzva, apró ráncokat festve homlokára. Kedvelte Siennát, s tagadhatatlanul élvezte a társaságát. Még mindig alig váltották néhány szót, érdektelen témákat feszegetve, hiszen minden edzés pontosan ugyan olyan unalmas volt, akárcsak a lány monoton órarendje. Nem találták a közös hangot, így hát maradtak a csendnél, amiben viszont annál inkább egymásra hangolódtak. Órákon át képesek voltak egymás mellett ülni némán, egymás vállára borulva, miközben testükre egy takaró nehezedett. A csendet néha halk nyögésekkel tarkították, a mámor perceivel, s kénytelenek voltak bevallani, hogy bolondulnak a másikért. A hétköznapokban csupán két idegen voltak, ennyi hónap elteltével is két ismeretlen, akik óvatosan merészkednek közel a másikhoz. Az ágyban azonban nem létezett tökéletesebb pár nálunk. Nem volt ez több a vágynál, ami úgy áradt szét ereikben, akár a kokain, megrészegítve a pillanatot. Napról napra veszítette el a józan ítélőképességét, s gyakran azon kapta magát, hogy újra a lány meztelen testét látja maga előtt. A kegyetlen játék éltette, amiben gyönyört keresve vesztek el egymás karjaiban.
Hetek óta először bólintott rá Gil találkozójára, a fiú már türelmetlenül várakozott a focistára a Diagonal  kávézójában. Neymar telefonját kezében szorongatva lépett be, tekintete egyből találkozott a braziléval, aki már gőzölgő kávéja felett rostokolt.
- Sajnálom, a parkolás nem az erősségem.
Gil mindössze legyintett, nagyot kortyolva a barna italból helyezkedett a fekete fotelben.
- Nem gondoltam, hogy eljössz. A francba Neymar, mi van veled? Alig jelentkezel.
A csatár némán tette le telefonját az asztalra, s egy pillanatra barátjára pillantott.Mégis mit mondhatnék? Gyötörte a lelkiismerete, hogy éppen a legjobb barátja az, akit teljes mértékben kizárt a hónapok óta tartó, keserves tortúrából, s aki elől a legbecsesebb titokként őrzi az újdonsült szórakozás törékeny tárgyát. Hiszen akármennyire is jól érezte magát a lánnyal, igyekezett ezt eltitkolni, nem csupán maga , de a környezete elől is. Bárki neve is jelent meg a mobilon, Siennának hallgatni kellett a hívás utolsó percéig, mintha egy kitaszított lenne, akit a társadalom nem tűr meg. Látszólag nem bántotta a lányt a tudat, hogy a focista a legkevésbé sem hajlandó a világ elé tárni a gyengéd szálakat, Neymar pedig nem foglalkozott a ki nem mondott érzelmekkel. Élvezte a kötetlenséget, s azt a játékot, amit napról napra egymással űztek, nem törődve annak veszélyeivel.
- Igazad van, Gil. Sajnálom.
Karját széttárta, majd arcát tenyerébe temetve igyekezett megbánást tanúsítani. Tehetett volna ezernyi ígéretet, hogy a jövőben minden megváltozik, viszont még ő maga sem vett volna mérget szavaira. Tökéletesen élvezte a kettesben töltött órákat, s ezen nem kívánt változtatni, még barátja óhajáért sem. Így hát maradt a titkolózás, és a barátság feláldozása az élvezetek oltárán.

A szokásosnál később ért haza, a konyhában már nyoma sem volt a két nőnek. Sehol egy koszos edény, a mosogató üresen állt, mindössze egy hófehér tányér díszítette a tölgyfa asztalt. A lakásban rég nem hallott csend uralkodott, csupán a nyitott erkélyajtó mögül szűrődött be némi zaj. Halkan lépett a terasz felé, ahol Sienna összekuporodva meredt maga elé. Kezében egy papírt szorongatott és egy ceruzát, amivel újabb és újabb vonalakat rajzolt a fehér lapra. Az asztalon egy tea gőzölgött, a szinte láthatatlan, fehér füstöt elnyelték a nap gyenge sugarai. Óvatosan húzta el a függönyt, az üvegnek támaszkodva figyelte a lány rezzenéstelen vonásait és a fáradt szempárt, ami a kertben magasodó fára koncentrált. Hosszas perceken át legeltette a lányon a szemét, míg nem belefeledkezett. Talán csak percekig, talán órákig figyelte, ő maga sem tudta megmondani. Akár egy égi tünemény, úgy didergett a fák árnyéka alatt, haját lomhán lengette a szél, Neymar pedig képtelen volt elszakadni a látványtól. Rég érezte magát ennyire megbabonázva, s ekkor döbbent rá, hogy a lány sokkal inkább ártatlanságával, semmint heves csókjaival volt képes meggyőzni arról, hogy mennyire vonzódik hozzá. Vonzódott a törékenységéhez, ahhoz a romlatlansághoz, ami a tekintetében tükröződött. Már nem tudott azokra a bűnnel írt éjszakákra gondolni. Most látta igazán meztelennek Siennát, teljes valójában: védtelen volt és mégis a legszebb, amit akkor el tudott képzelni. Eljátszott a gondolattal, ahogyan végigsimítja a hófehér bőrt, érezve a test melegét és a lágy illatot, amit annyi éjszakán át szippantott magába. Mégsem zavarta meg a látomást. Hagyta magát elveszni.


Sienna Everett

Feszengve méregette magán a felsőt, melynek hátulját a tizenegyes szám díszítette. Idegennek érezte tükörképét s hiába lógott rajta a mez, úgy érezte, menten megfullad. A katalánok piros-kék felsőjét szinte letépte magáról, s egyszerű szürkére váltotta a ruhadarabot. Bőrkabátját magára kapta, haját újra és újra megigazította. Tökéletesen akart kinézni, hibátlannak, arcát mégis feszültnek, tekintetét ijedtnek találta, s idegességében ajkait harapdálta, melyből lassan serkent ki a vér. Az órájára pillantott, mely a távozás percét jelezte, Marcella csakugyan érte kiáltozott a nappaliban, kezében a jegyeket szorongatva. A taxi már a ház előtt várakozott, a sofőr türelmetlenkedve taposott a gázra, Barcelona felé véve az irányt. A város szíve megtelt a tömeggel, mindannyian egy cél felé igyekeztek. A stadion környékén már-már lépésekben haladt az autó, az úttesten számos rendőr igyekezett könnyíteni a forgalmon. A szurkolók sietve lépdeltek a monstrum felé, melyet látva maga Sienna is elhűlt. Míg Marcella a sofőr kezébe nyomta a kívánt összeget, a lány alaposan végigmérte a több kapuval is védett Camp Nou-t, ami hatalmasabb volt bárminél, amit eddig látott. Egy óriási aréna, ahol állatként ütköznek meg a gyepen játszó férfiak, ahol mindenkinek a győzelem lebeg a szeme előtt. Egy pillanatra elveszett a tömegben, a hangzavar szinte sértette fülét, karjával Marcellába kapaszkodva igyekeztek a kijelölt bejárat felé. A stadion akár egy labirintus, kisebb-nagyobb folyosókon át vezetett az út a nézőtérhez, ahol akármerre nézett az ember, csupán tömeget látott. A drukkerek néhol csupán apró pontok voltak, s lassan minden szék a katalán színekbe borult. Néhány percig szorongva tekintett körbe, nem foglalkozva a játékosokkal, akik a gyepen melegítettek. Mindössze néhány pillanat múlva szentelte figyelmét az este főszereplőinek, ismerős arcot keresve. Tekintete egy pillanat alatt megállapodott a brazilon, akit könnyedén kiszúrt a tömegben jellegzetes frizurájának köszönhetően. Minden mozdulatát aprólékosan megfigyelte, a cseleket, ahogyan a labdát a kapura vezette, a gyors futást, mely fokozatosan lassult. Elveszett a mozzanatokban, mindössze az a néhány perc törte meg a varázst, míg a pályáról levonulva mezüket lecserélve újra visszatértek, immáron a klub indulójára. A stadion egy emberként kántálta a dalt, ami szinte egy imának hangzott a majdhogynem kilencven ezer ember szájából. Siennának szinte a csontjáig hatolt a zaj, s egy pillanatra ő maga is megértette azt a szenvedélyt, ami Neymarban tombolt. Azt a leírhatatlan érzést, ahogyan minden hang a te nevedet skandálja, ahogy egy egész stadion a te nevedet élteti. Az érzést, ahogyan a labda a kapuban pihen meg, felrobbantva a közönséget.
A sípszó jelezte a harc kezdetét, a labda játékosan gurult a focisták lábai alatt. Néha célt tévesztve repült ki a pályáról, máskor a csatárok partnert lelve benne vezették a kapuig, a várt befejezés azonban mindig elmaradt. Ha katalán játékos került a gyepre, a tömeg egy emberként hördült fel, a valenciai csapat bukásait viszont éltető hang követte, amit Sienna mindössze egy értetlen pillantással honorált.
- Ha jót akarsz magadnak, legközelebb te is örülj!
Marcella könnyed nevetéssel bökte oldalba, mire ő maga is elmosolyodott. Nem tagadta, laikusként még mindig nem lelte örömét a futballban, a brazil látványában viszont annál inkább. Nem győzött betelni azzal a tüzes játékkal, mellyel a férfi forgatta a labdát a lábai alatt, a heves mozdulatokkal, melyek lenyűgözték a közönséget. Nem futball volt ez, sokkal inkább egy szenvedélyes tánc, amit a férfi kénye kedve szerint járt a társaival. Egy tánc, amit ő irányított.
A katalán Tízes egy pillanat alatt vezette a labdát a kapu felé, nyomában a brazillal, aki feszült figyelemmel várta a labdát. Az argentin játékos azonban a földre került, sípszóra kényszerítve a bírót, piros lapot mutatva a fehér mezesnek. A hazai Tizennyolcas készséggel segítette fel a földön fekvő csapattársát, aki rövid diskurzus után a brazil kezébe nyomta a labdát. Neymar látszólagos nyugalommal helyezte a játékszert a kijelölt vonalra, s  a sípszó elhangzása után megfagyott a levegő. A közönség ütemesen tapsolt arra várva, hogy a játékos a rezzenéstelen hálóba találjon, a brazil pedig apró, szökkenő mozdulatokkal igyekezett célba találni. A másodpercek óráknak tűntek, s szinte mindenki a kapuban érezte a labdát, még maga a kapus is, aki vetődve igyekezett feltartani a labdát, ami azonban célt tévesztve repült ki a pályáról. A közönség felhördült, de csakhamar taps követte a próbálkozást. A brazil azonban meredten állt , s Sienna messziről látta a csalódottságot a csillogó szempárban, ami újra és újra a kaput figyelte, keresve az útját tévesztett labdát.

Félve szelte a lépcsőfokokat Marcella nyomában, aki magabiztos léptekkel sétált az öltözők felé. Senki sem állta útját, egy apró kártyát felmutatva nyílt meg előtte a folyosó. Odalent hatalmas tömeg tülekedett, néhány rajongót az őrök igyekeztek visszafogni, mások kamerákkal rohamozták meg a vonuló játékosokat, akik a vereség ellenére is halvány mosollyal intettek. Csupán néhányuk igyekezett kapkodó léptekkel az öltözőbe, elrejtőzve a rájuk zúduló kérdések elől, komor álarc mögé bújva. Sienna igyekezett megbújni a tömeg mögött, kívülállónak érezte magát, s hiába igyekezett lépést tartani Marcellával, lábai mintha visszafogták volna. Gyomra feszült görcsbe rándult, minden lépéssel egyre nehezebbnek érezte lábait, remegő kezei táskáját markolták. Hiba volt ide jönnöm. 
A brazil volt az utolsó, aki megjelent a folyosón, a mai este keserves főszereplője, aki könnyedén megszerezhette volna a hazaiak pontját. Az esély azonban homokként futott ki kezei közül, s hiába igyekezett újabb helyzeteket teremteni, az ellenség felülkerekedett pillanatnyi gyengeségén. A kudarc fanyar ízét még Sienna is érezte ajkain, ahogy a brazil kedvetlenül tolta el az arcához közelítő mikrofonokat. A falhoz szorulva várt, még a helyiség lassan megtisztult, s mindössze néhány ember lézengett az ajtó előtt, esélyt sem adva a menedékre. Marcella halovány mosollyal üzent a bent szomorkodó brazilnak, aki élettelen arccal sétált az ajtóhoz. Komor volt, mint általában, akkor azonban egészen máshogy. Hitevesztett volt, csalódott és gondterhelt, hiszen az eredmény az ő vállát nyomta.
- Fel a fejjel, Ney, mindenkinek lehet rossz napja.
Marcella óvatos hangon igyekezett nyugtatni a csatárt, aki cinikusan szisszent fel, eltolva magától a közeledő ujjakat. A lány jobbnak látta távolságot tartani, egy lépést hátrálva pillantott Siennára, aki félve tekintett rá.
- Mit keres itt?
Marcella értetlenül pillantott a férfire, aki immáron Sienna felé nézett. A lánynak esélye sem volt a magyarázkodásra, Neymar kedvetlenül fordított hátat nekik, Sienna pedig megsemmisülve várt. Ezerszer eljátszott titkon a gondolattal, hogy a fiú finoman magához húzza odalent valahol a falak árnyékában, ahol senki sem látja őket, apró érintésekkel tarkítva ölelését. Meg akarta érinteni, érezni akarta izzadt testét, ahogyan az mellkasához tapad és azt a jellegzetes illatot, ami minden meccs előtt körbelengte. Neymar mégis megtagadta tőle magát, mint ahogyan azt korábban, és az elkövetkezendő napokban tette: olyan viharosan és hirtelen távozott a lány hétköznapjaiból, mint ahogyan belépett Sienna életébe.


Neymar

Megrészegítette a látvány. Elkényelmesedve ült a fotelben, miközben szemét a színpadon táncoló lányokra szegezte. Kezével hol a karfába markolt, hol combját simította végig, tekintete  azonban végig a hölgyeken nyugodott. Gondolatai azonban messze jártak a fülledt levegőjű helytől. Azért kereste fel egyedül a helyet, hogy nyugalmat találjon egy nő karjaiban, egy nőében, akit nem ismer. Mégis, újra és újra azok az ismerős szempárok és angyali arcok hívogatták, akikkel hónapok óta démonként küzd. Egy sötét hajú hölgy sétált felé, térdre ereszkedve kínálta magát, és amikor ajkai az övét érintették, egy pillanatra elveszítette az önuralmát. Érezte, ahogyan elönti a vágy, kezei mégis valami egészen már után kutattak, az ismerős, törékeny test után. Kedvetlenül lökte el magától a nőt, aki fanyar mosollyal az arcán vette tudomásul a visszautasítást, s mintha mi sem történt volna, percek múlva egy másik férfi karjaiban lelt vigaszra. Nem zavarta Neymart, hogy a lány féltékennyé akarta tenni lomha mozgásával, hangos, kéjes nyögéseivel. Mindössze nagyot kortyolt az asztalon pihenő whiskeyből, és újabb áldozat után nézett.
Az egyik árny kísértetiesen hasonlított a lányra, akinek köszönhetően lassan visszanyerte a nyugodt hétköznapokat. Hunyorítva igyekezett kitisztítani látását, de rá kellett jönnie, hogy csupán a képzelete játszadozik vele. Az utolsó meccs óta nem látta Siennát, mikor mogorván igyekezett meghátrálni a pillanattól, hogy bárki is meglássa őket együtt. Bujkált, mintha bármi veszíteni valója lenne, ha egy lánnyal az oldalán pillantják meg. Cinikus mosoly futott végig az arcán, hiszen ezernyi nő ölelte körbe, mégsem törődött a következményekkel. Régen tisztában volt félelmének tárgyával, amit nem szült más mint a ragaszkodástól való rettegés. Egyszerre szorongott az elköteleződéstől és akart tartozni valakihez.  Egyszerre akarta Siennát maga mellett tudni és messzire elkerülni. Egyszerre jelentette a nő a keserves múltat, hiszen akárhányszor rápillantott, valahol mélyen ott látta a brazil lány mosolyát, és egyszerre jelentette a jövőt, ahol végre nyugalomra lelhet. Sokadik poharát ürítette ki, mire teste minden pontja bizsergett. Jobbnak látta távozni, de még utoljára hanyagul odavetett némi pénzt a színpadon táncoló nőnek, aki csókra álló ajkakkal honorálta a jutalmat. A legközelebbi taxit leintve csúszott a hátsó ülésre, majd morogva súgta oda a címet. Az álom könnyedén elragadta, bóbiskolva figyelte az autópályára festett vonalakat, melyek szinte eggyé olvadtak bódult tekintetében. Észre sem vette, de a sofőr már a kijelző pirosan villogó összegére várt, melyet némi borravalóval tehetett zsebre. Kulcsát igyekezett előhúzni, miközben zsibbadt lábait lépésre próbálta sarkallni. Ujjait a hideg kilincsre szorította és még utoljára szippantott egyet a hűvös levegőből, mielőtt belépett volna a fülledt lakásba. A nappaliban dübörgött a latin zene, melyet néha egy-egy pohár koccanása, egy kurta nevetés szakított félbe. Egy pillanatra megütötte fejét a hangos, mély basszus, mintha homlokán ezernyi dobverő keresné a megfelelő ritmust. Mogorván rúgta le cipőjét, hanyagul intve az asztal mögött kényelmesedő barátainak, akik kártyával a kezükben válogatták a zsetonokat. A konyhapulton egy kartonnyi sör várt fogyasztásra némi töménnyel, ajkai azonban vízért rimánkodtak. Egy poharat tartott a csap alá, majd a langyos vízzel igyekezett szomját csillapítani. Tekintete homályos volt, mintha fátyol borította volna a szobát, a padló minden egyes lépésnél megrengett alatta. Részeg volt, s még csak leplezni sem próbálta bódultságát, mely az első pillanatban feltűnt barátainak, akik igyekeztek egy székre ültetni a focistát. Neymar azonban hevesen tiltakozott, s egy újabb pohár vizet zúdított le kiszáradt torkán, miközben kártyát követelt maga elé. Ugyan nem volt saját tetteinek ura, a póker szinte a vérében volt olyannyira, hogy hiba nélkül vette a köröket. Újabb és újabb zsetonokat zsebelt be, miközben barátja sörével igyekezett csillapítani alkohol utáni vágyán, mely egyre mélyebbre és mélyebbre taszította. Heves pislogással igyekezett látásán tisztítani, mikor fülét megütötte az ismerős kacagás, ami annyi délutánon át csengett a szobában. Meg sem kellett pillantania Siennát ahhoz, hogy tudja, a hang hozzá tartozik. A lány azonban egy röpke pillanat múlva már farkasszemet nézett vele, gyengéd mosolya arcára fagyott, s még a megannyi pohár ital után is látta, hogy menekülni akar. Neymar azonban esélyt sem adott a csendes távozásra, elméjére ködként telepedett a düh, amelyet nem kívánt csillapítani. Minden indulatát, bosszúságát és ereiben fortyogó mérget Rajta akart levezetni, akit nem szívesen látott barátai társaságában. Falhoz szorította a lányt, mellkasa az övének szorult, s nem érdekelte az egyre halkuló zene, mely elveszett a néma csöndben.
- Megmondtam, hogy maradj ki ebből.
Sienna értetlenül meredt ajkaira, majd tekintetét Marcellára szegezte, aki némán állt mellette. Egy pillanatra mintha szóra nyíltak volna ajkai, azonban jobbnak látta nem belefolyni kettejük ügyébe, így csendesen hátrált meg az asztalnál várakozó társasághoz.
- Nem értelek Neymar...
Némán, szinte suttogva ejtette ki a szavakat, amit azonban ismételten belefojtott a brazil kitörő dühe.
- Érted te, bazdmeg. Megmondtam, hogy nem akarlak itt látni másokkal. Azt hiszed, megduglak egy párszor és már együtt is vagyunk? Szerinted miért nem hívtalak soha, ha mással volt dolgom? Szerinted miért bújkáltam veled? Nem bírod felfogni, hogy nem kellesz másra? Takarodj innen, most!
Nem kellettek a szavak. A lány tekintete tükörként mutatta halott lelkét, amit éppen, abban a percben szaggatott apró darabjaira. A kósza könnycseppek lassú táncot jártak a hófehér bőrön, és Neymar ekkor döbbent rá, mekkora fegyverrel bír. Egy pillanat alatt elszállt a harag, ami méregként áradt szét a testében, kezével óvatosan simította végig a kihűlt kezeket. Sienna azonban csendesen tört ki érintéséből, könnyes szemekkel pillantva az övéibe.
- Soha többé ne keress.
Cipőjének kopogása volt az egyetlen zaj, ami megrengette a lakást. Az ajtót nesztelenül húzta be maga után, Neymar a megtört hang szavait emésztette, s habár képtelen volt kimutatni, legbelül megtört. Némán figyelte az ajtót, miközben újra és újra lepergett előtte közös történetük utolsó fejezete. Elveszítette. 

2016. augusztus 2., kedd

Szavazás

Sziasztok!

Egy rövid bejegyzéssel, sokkal inkább kéréssel érkeztem. A blogot elindítottam egy versenyen, melynél a kategóriák győztese egy szavazás alapján kerül ki. A kérésem annyi lenne, hogy ha érdemesnek tartjátok a blogot, akkor szavazzatok a lent feltüntetett linken elérhető szavazólapon. Több kategóriában is indultam, így a Legjobb fejléc, design, prológus, történetes és fanfiction kategóriában is voksolhattok! Nagyon megtisztelnétek vele és előre is köszönöm Nektek, akik megajándékoznak egy szavazattal!
Az oldal ITT elérhető.
A szavazás augusztus 10-ig lehetséges!

Habár nem terveztem itt leírni, úgy gondoltam, röviden megemlítem, hogy a történetek érkezésében hamarosan változások fognak beállni. Mivel az elkövetkezendő részek elég hosszúra nyúltak, és lassan a nyár is véget ér, a fejezetek előreláthatólag 10 naponta fognak érkezni. Természetesen minden résznél fel fogom tüntetni, hogy mikorra várható a következő, csupán elöljáróban említettem meg a dolgot.

Még egyszer köszönöm, aki megtisztel egy szavazattal,
Köszönöm hogy velem tartotok,
Sok puszi és ölelés,
Bella