Szép estét Mindenkinek!
Kicsit későn ugyan, de megérkeztem a Téged akarlak újabb fejezetével! Sajnálom, hogy csupán a nap végére kerül feltöltésre, de a napokban nem sok időt töltöttem a klaviatúra mögött. Remélem, hogy a fejezetet legalább annyira fogjátok élvezni, mint én magam, miközben írtam. Talán kijelenthetem, hogy ez az eddigi kedvencem.
Szeretném nektek megköszönni, hogy támogattatok az elmúlt hetek versenyeiben és ugyan egyik helyen sem lett győztes a blog, a Gigi novellái oldalon futó versenyen a Legjobb design kategóriában második, a Legjobb prológus, fejléc és fanfiction kategóriákban pedig harmadik lett az oldal, amiért nagyon hálás vagyok Nektek! Emellett futott az idei Blogger Award szavazása is, ahol az oldal a Legjobb focis blog kategóriában indult Bells Booth jóvoltából, amit ezúton is köszönök! A blog itt a második helyen végzett, ami így is szép eredmény pláne úgy, hogy a győztes az egyik kedvencem lett- ezúton is szeretnék gratulálni Catalinának és az Esőcseppek oldalnak, hiszen megérdemelte a győzelmet!
Már csak félve ugyan, de újból szavazásra buzdítalak Titeket, amennyiben úgy gondoljátok, hogy megérdemel a blog egy szavazatot. A Zivatar című oldal blogversenyéről van szó, ahol ismételten közönségszavazás alapján születik döntés a kategóriákban - jelen esetben a Legkedveltebb focis történetről van szó- , a voksotokat pedig augusztus 22-ig naponta egyszer adhatjátok le ITT. Előre is nagyon köszönöm annak, aki megajándékoz egy vokssal, nagyon köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm a támogatásotokat, a feliratkozásokat és a visszajelzéseket, nagyon hálás vagyok Nektek!
Sok puszi és ölelés,
Bella
ui: a következő fejezet a 10 napos rendszer értelmében augusztus 25-én érkezik!:)
ui: a következő fejezet a 10 napos rendszer értelmében augusztus 25-én érkezik!:)
................................................................................
Csókok és ölelések
-Elveszett a csókjában, elveszett az ölelésében, a lágy táncban, amit testük és nyelvük járt a hold fényében.-
Neymar - 2013. december
Nem pillantott az órára, hagyta, hogy teljesen elvesszen az időben. A pályán töltött időt sohasem tudta felmérni, a percek néha napoknak tűntek, néha azonban szinte szempillantás alatt eltelt az idő a két sípszó között. Igyekezett lomha futásán javítani, járása lassan felgyorsult, mégsem érezte a sebességet. Kimerült volt, s csupán az utazáson járt az esze, és a meleg, brazil partokon, amik kísérteties hangon hívogatták. Nem próbálkozott, nem akart teljesíteni. Túl akart esni az utolsó felvonáson, maga mögött hagyni ezt az évet, és nem törődni azzal a sok gyötrelemmel, ami az utóbbi hónapokban megkeserítették az életét. Nem vesztegelt a kapu előtt, labdára várva, sokkal inkább szolgálta ki csapattársait, akitől a döntő gólt várta. Most érezte igazán a több hónapnyi kemény edzést, melyek az utolsó meccsre végképp elnyomták, s immáron képtelen volt koncentrálni. Ha lábához gurult a labda, igyekezett gyorsan továbbpasszolni, lerázva magáról a felelősség terhét. Már nem szórakoztatta a közönséget a forró, dél-amerikai tánccal, melyet minden meccsen eljárt a pályán. Kimerült, és pihenésre vágyott. Az otthon melegére és az éltető, brazil napfényre, amit hónapok óta nem érezett bőrén.
A sípszó hangja olyan volt, akár a győzelmet jelző trombita hangja, a csatár megkönnyebbülve vette célba az öltözőt, ahol az évben utoljára ölelkezett össze csapattársaival. Nem tagadta, már akkor hiányzott neki a Camp nou forgataga, mikor maga mögött hagyta a gyepet és a skandáló tömeget, mégis, minden perccel közelebb érezte magát az otthonhoz, ami egy pillanat alatt elnyomta kétségeit. Lábai remegtek, ahogy padjára ülve kortyolta a vizet, a homlokán gyöngyöző izzadtságot egy törölközővel igyekezett eltüntetni. A helyiségben fülledt volt a levegő, fojtogató meleg terjengett, melyet csak növelt a zuhanyzóból beáradó forró pára. Neymar maga is a vízcsobogás felé vette az irányt, egy fülkébe elvonulva engedte útjára a jéghideg cseppeket. Gyűlölte a hideg vizet, melytől minden alkalommal megborzongott mégis, akkor elégedetten döntötte homlokát a csempének és hagyta, hogy a jeges víz addig ostromolja testét, még teljesen át nem fagyott. Meleg vízre váltva igyekezett lehűlt testébe újra életet lehelni, fagyos bőre lassan engedett fel. Álmosan pislogott a zubogó zuhany alatt, mégsem volt arra ereje, hogy autóba üljön, és hazáig vezessen. Elveszett az időben, jóformán utolsóként hagyta el az öltözőt, csupán a takarító volt az, akitől búcsúznia kellett. Kedvetlenül tette meg a hazáig vezető utat a néma autóban, csupán a motor hangja kísérte végig a sztrádán.
A Siennával való vita óta ismételten gyűlölt hazajárni és lassan rájött, hogy Marcella sem képes betölteni azt az űrt, amit a lány hagyott maga után. Minden mogorvaság ellenére kedvelte Őt, még ha képtelen is volt kimutatni. Hiába akart gyengéden közeledni Felé, minden egyes alkalommal megálljt parancsolt kezeinek, még mielőtt túlságosan érzéki lett volna a pillanat. Sienna pedig meglepetésére tűrte, hogy minden érzelmet megvon tőle, s az este után képtelen volt rájönni, hogy a kapcsolatban ő a gyenge láncszem. Ő az, aki képtelen továbblépni, Ő az, aki képes megalázni a saját maga javáért azt, akinek a felejtést köszönheti. Eljátszott a gondolattal, hogy fájdalmát újra alkoholba fojtja, a keserű íz gondolatától azonban kis híján felfordult a gyomra. Már nem tudott az italra gondolni anélkül, hogy ne jutott volna eszébe az a rengeteg, fájdalommal írt éjszaka, ami ittléte óta kísértette. Azok a szánalmas, magányos esték, amikor annyi ember vette körül mégis, sosem érezte magát magányosabbnak. Egyedül volt, és mindezt magának köszönhette. A modortalan, durva viselkedésének, annak, hogy régi önmagát hagyta elveszni egy olyan nő karjaiban, aki a legkevésbé volt érdemes rá, és most képtelen volt újra magányosan ágyba bújni, ahogyan azt hónapokkal ezelőtt tette. Társ nélkül, csendesen, elveszve a gondolatok tengerében.
2013. december- Sao Paulo, Brazília
Több órás repülést tudhatott maga mögött, mire megpillantotta a brazil partokat. A homokot hatalmas hullámok ostromolták, hófehér habot hagyva maguk után. A földet apró pontoknak tűnő tömeg tarkította, egyesek a kéklő vízben, még mások a tűző Nap fényében mártóztak. A repülőgép lassan fordult a kifutópálya vonalára, kereke óvatosan érintette a betont, szinte mozdulatlanul landolva a terminál mellett. Barátai mindvégig csendesen unatkoztak mellette, ki-ki a maga dolgával foglalkozott, de senki sem szólt a másikhoz. Rideg volt a hangulat, hűvös és jeges, mintha nem éppen most érkeztek volna meg a forró Brazíliába. Mindennek pedig ő volt az oka, s még csak tagadni sem próbálta. Valami akkor este megszakadt mindenkiben, de legfőképpen Benne, ahogyan a halott szempárral arcát figyelte. El akarta felejteni azt az estét, a szavak azonban szüntelenül ott zúgtak fülében. Fojtogató gondolatai közül az öv kikapcsolására emlékeztető sípszó szakította ki, és a tolongó tömeg, akik leszállni igyekeztek. Gil türelmesen várt, még iratait táskájába dobta, majd együtt indultak a terminál felé, ahol az édesapja szemlélte őt türelmetlenül, oldalán a húgával, aki mosollyal az arcán szorította magához. Kezeit óvatosan csúsztatta a lány hátára, és végre, annyi keserves pillanat után, otthon érezte magát.
Csupán néhány nap maradt az év legnagyobb ünnepéig, s erre minden sarkon emlékeztették az embert. Kisebb és nagyobb télapók , hol piros ruhába öltözve, hol egy vörös rövidnadrágban, szemükön egy napszemüveggel köszöntek vissza az épületekről, a pálmafákat karácsonyi gömbök díszítették, az ablakokban színes boák sorakoztak. Sao Paulo kétségtelenül felkészült az ünnepekre, s hiába a napfényes nyári szünet, a legforróbb hónapok ellenére is ugyan olyan izgalommal várták a karácsonyt, mint a Föld másik részén, ahol szakadó hóban díszítették a fenyőt. Neymar boldogan hagyta maga mögött a hűvös barcelonai levegőt, s még a családi összejövetelek átkát sem bánta, ahol minden rokona érdemtelen kérdésekkel feszegeti magánéletét. Távol akart lenni mindentől, ami az elmúlt hónapokra emlékeztette és szívesebben viselte el Bruna szellemét és a sao pauloi emlékeket mint Siennát, és az együtt írt hónapokat. Bántotta, ahogyan elváltak, s már ezerszer megbűnhődött magában azért az estéért, mégis tehetetlen volt. A lány utolsó szavai beleivódtak elméjébe, s ő tudomásul vette, hogy le kell mondania róla. Minden este győzködte magát, mikor az ágy üres oldalát vizslatta, hogy a holnap más lesz. Reggel mellette ébred, elfelejtik az egész istenverte históriát, és onnan folytatják, ahol abbahagyták. Nem a szex hiányzott neki a legjobban, hanem az a melegség, amivel a lány minden mozdulatát leste annak ellenére, hogy sohasem volt gyengéd hozzá. Be kellett látnia, hogy minden férfiasságát elveszítette és úgy viselkedett, akár egy akaratos kisfiú. Mintha mindez kijár volna neki anélkül, hogy bármit is adott volna. Végtére is, működött a játék, a lány nem kért szerelmet, a testiség pedig elegendő volt mindkettejüknek ahhoz, hogy túléljék a napokat. Hogy megfeledkezzenek mindenről, amiről akartak, hogy újabb fejezeteket írhassanak. A közös napoknak azonban olyan hirtelen szakadt vége, mint amilyen váratlanul egymás karjaiba omlottak, és akármennyire is igyekezett nem törődni a veszteséggel, legbelül őrlődött. Fájt a bukás, melynek keserű ízét minden nap ott érezte szájában, fájt a magány, amit már rég elfelejtett.
Nosztalgikus érzés fogta el, az otthon meleg ölelése, amint a házba lépett. Már nem volt egyedül, nem volt magányos, s erről anyja szorító karjai tettek tanúbizonyságot. Nadine könnyek közt karolta magához régen látott fiát és ő volt az egyetlen, aki képes volt őszinte mosolyt csalni a férfi arcára. Ismerős levendulás illata összeszorította a focista gyomrát és arra késztette, hogy ne engedje el. Ölelte, ameddig csak bírta, nem törődve a rá várakozó családtagokkal, a meleg étel csalogató illatával. Szüksége volt rá, és annyi idő után újra maga mellett tudhatta. Lassan távolodtak el egymástól, a nő fia tekintetét kereste. Neymar azonban képtelen volt az anyja szemébe nézni az éjszakák után, melyeket maga mögött tudhatott, a tettekkel, melyek a vállát nyomták. Kimondatlanul is csalódást okozott a legfontosabb nőnek, minden ígéretet és szabályt megszegve. Nem az az ember volt, akit Nadine látni akart maga előtt, csupán annak egy halovány árnya, aki önmagát keresi. Csalódást okoztam neki.
Sienna Everett - 2013. december
Didergett. Mindig melegebbnek gondolta Barcelonát, mégis, a tenger felől jövő hideg levegőtől még kabátja alatt is megremegett. Mat keze óvatosan csúszott hátára, mintha bármit melegítene rajta néhány apró simogatás. Csendesen sétáltak egymás mellett, órákon át, néha rá-rá gyújtva egy szál cigarettára. Sienna annyi éven át gyűlölte az orrfacsaró füst illatát, most mégsem zavarta, ahogyan haja s kabátja magába szívta az ajkai közül kiáramló füstöt. Tüdeje hol a hideg levegővel, hol nikotinnal telt meg, melyet néha apró köhögéssel bocsájtott útjára. Már ő maga sem tudta, hányadik szálnál tartott, mire a parttól a Gótikus negyedhez értek. Az éjjel fényei alatt még sejtelmesebbnek tűnt a város ezen része, csendesebbnek és kísértetiesebbnek, mint az utca végi La Rambla, ahol még a decemberi hideg ellenére is akadtak emberek. Minden sikátort megjártak, minden üzlet kirakatát megszemlélte, s szinte észre sem vette, de lábai már a híres Passeig de Graciat rótták. A sétány színes fényekben úszott, a drágábbnál drágább üzletek kirakataiban ünnepi díszek színesítették a bolt kínálatait. Lépteit lassítva állapodott meg a Chanel előtt, vágyakozva pillantva a méregdrága táskákra, melyek gazdájukat várták a polcokon.
- Nézd csak, találtam neked olcsóbban.
Csakugyan, az úttest másik végén egy férfi a földre pakolt táskái közül visszaköszönt a francia divatcég hasonmása. Sienna akaratlanul is elnevette magán Mat mímelt komolyságán, majd az erős kézbe karolva dőlt a fiú vállára. Közeledett a karácsony, mégpedig vészesen, Sienna azonban korántsem érezte az ünnep melegét. Fája csupaszon állt otthon, a falnak döntve, és mindössze egy Matnek hanyagul becsomagolt doboz várakozott a szekrényén átadásra. Nem akart hazautazni, hiába is nyaggatták szülei, s talán életében először egy magányos karácsonyra vágyott. Arra, hogy egyedül remegjen a takaró alatt a sötét szobában, egy üveg borral a kezében, miközben régi klasszikusokat hallgat az elnyűtt, konyhai rádióból.
- Készen van már a karácsonyfád, vagy ezt is nekem kell elintéznem?
Mat könnyedén húzta magához a törékeny lányt, s még a vastag kabát alatt is tisztán érezte, hogy Sienna egyre vékonyabb. Szinte elveszett a karjában, aggodalma azonban egy pillanat alatt elszállt, ahogyan a lány ajkai mosolyra húzódtak.
- Még nincs. Nem volt időm.
A könnyed hazugságot kár lett volna leplezni, hiszen tudták, Siennának bőven akadt szabadideje az elmúlt hetekben. Amióta Neymar csúnyán helybenhagyta, a lány ismételten elveszett. Annak ellenére, hogy néha meglátogatta az egyetemet, otthon múlatta az idejét, egy poros könyv társaságában, vagy egy vászonra festette lelke fájdalmát. Ez volt az az ihletett állapot, amikor a legtöbb lapról, festményről sötét színek köszöntek vissza, mégis, valamiért magukkal ragadták az embert. Ezzel Matías sem volt másképpen, aki akárhányszor látogatta meg Siennát, elbűvölve figyelte az újabb és újabb műveket, melyek tökéletes ékköveivé válhattak volna egy múzeumnak. Sienna azonban elégedetlenül állította őket sarokba, a kínra azonban remek gyógyír volt. Elvonta a figyelmét arról a megalázó estéről, és nem gondolt a férfira. Újból kezdte megszokni a magányt, ami olyan régen kedves barátja volt.
Szinte alig érezte lábait, mire a lakás ajtajához ért. Ajkait egy csók erejéig Matías arcán melegítette, a fiú azonban értetlen mosollyal várakozott tovább a küszöbön.
- Szóval már be sem engedsz?
Sienna szótlanul ragadta meg karját, maga után rántva a meleg helyiségbe, ahol édes parfüm és festék illatának keveréke terjengett a levegőben. Az asztalon füzetek, könyvek tucatjai pihentek, néhány palettával a társaságukban, a be nem vetett ágy pedig csakis a lányra várt. Elpirult arccal szabadkozott a rendetlenség miatt, Matías azonban csak legyintett, miközben előhúzta a szekrény tetején porosodó dobozt.
- Még jó, hogy akad itt pár ősrégi dísz.
Valóban, a dobozban apró fadíszek sorakoztak, kisebbek és nagyobbak, gömbök és formák tucatjai. Sienna érdeklődve vette ki őket, egyiket a másik után, megszemlélve minden apró részletet.
- Szóval, ezek csak úgy véletlenül itt maradtak.
Gyanakodva fordult a fiú felé, aki azonban ártatlanságát bizonygatva emelte magasba a kezét. Sienna pedig kénytelen volt hinni neki, ismerve a hóbortos nagyszülőket, akik bizonyára elfeledkeztek néhány dobozról, melyek itt-ott a lakásban maradtak. Miközben Matías az aprócska fát igyekezett felállítani az ablak alatt, Sienna előhúzta a nemrég vásárolt aranyszínű gömböket, melyek ugyan kilógtak az antik díszek soraiból, ez őt egy cseppet sem zavarta. Boldogan aggatta őket a zöld ágakra, hol egy régi díszt, hol egy újabbat, még végül roskadásig megtelt a fa. Csodálva figyelte a kedvencét, az apró balerinát, akik kecses mozdulatokkal járt táncot az üvegruhában, szoknyáján tompán csillant meg a lámpa fénye. A lakást egy pillanat alatt megtöltötte a fenyőillat, csupán a szállingózó hó hiányzott, hogy újból New Yorkban érezze magát.
Gyűlölt New Yorkra gondolni, az otthonára, ami arra emlékeztette, mennyi mindent veszített. Talán titkon éppen ezért nem tért haza még néhány napra sem, hiszen minden sarok egy emléket rejtett. Egy reményt a múltból, hogy talán másképpen is alakulhatott volna. Ha Damien beváltja ígéretét, sohasem menekült volna a brazil karjaiba, elkerülve azt a megaláztatást, mely maradék méltóságát is a sárba tiporta. Szerencsére messze volt az amerikai nagyvárostól, s csupán kósza gondolatai kínozták néha. Akármennyire is fájt Neymar viselkedése, Barcelona balzsam volt a lelkének, amit nem akart elhagyni. Messze az otthontól várta a karácsonyt, egy előre behűtött bor társaságában, s a régi, elnyűtt pulóverével, ami annyi éven át tett hű szolgálatot.
2013. karácsony
Fájdalmasabbnak gondolta, mégis, a vártnál kellemesebben telt az este. Matíasnak még nyoma sem volt, habár már üzenetek tucatjával bizonygatta, hogy hamarosan útnak indul a szülői háztól. Sienna pedig nem bánta a késést, tökéletesen érezte magát a borral, amit végül egy hatalmas lábasba öntve forralt fel. A fűszereket aprólékosan válogatta össze, mindenből egy keveset, szerecsendió és szegfűszeg, egy vékony vaníliarúd, citrom-és narancskarikák, amik lomhán úszkáltak a forrongó, vörös ital tetején. Hamiskás hangon dúdolta a Rockin' around the Christmas tree híres sorait, apró táncot lejtve a tűzhely előtt. Ütemre kavarta a gőzölgő bort, s mikor orrát megütötte a mézeskalács illata, a sütőt kikapcsolva húzta elő a kész süteményeket. A cukormáz már csak a kihűlt süteményekre várt, melyet aprólékos mozdulatokkal díszített, mintha csak csipke fedte volna a nyalánkságokat. A karácsonyfát egy olcsó égősorral dobta fel, fehér fénybe borítva a zöldellő fát. Matías ajándéka már az asztalon pihent, a korábbi hanyag csomagolást levetve egy csinos masnival a tetején várt átadásra egy festménnyel, amit Sienna olyan régóta ígért a spanyolnak.
Könnyedén elveszett az ünnepi klasszikusokban, mindössze a csengő hangja volt az, ami kiszakította őt a dallamokból. Elnyűtt pulóverét megigazította, kusza tincseit füle mögé tűrve nyitott ajtót, ahol már türelmetlenül várakozott Matías, teljes ünnepi öltözetben.
- Nocsak, azt hittem a szüleidnél voltál, nem egy óvódás előadáson.
Egy gyors pillantással újra végigmérte a férfi tökéletesen vasalt, nadrágjába tűnt ingét, vörös nyakkendőjét és a kezében pihenő zakóját. Mat mímelt vigyorral az arcán lépett be, megpaskolva a mosolygó lány fenekét, aki játszi könnyedséggel ugrott el előle.
- Boldog karácsonyt, édes.
Nem várakozott sokáig, egy szatyrot húzott elő háta mögül, melyet apró karácsonyfák díszítettek. Sienna türelmetlenül ragadta meg a zacskót, de még mielőtt eszét vesztve nekiesett volna a maga ajándékának, egy hatalmas öleléssel ajándékozta meg a fiút, aki az asztalra pakolt csomaggal szemezett.
- Igen, jól látod, végre lesz egy értelmes festmény is a faladon. Boldog karácsonyt, Mat.
A spanyol csodálva mérte végig a festményt, melynek részleteiben elveszett a tekintete. Barcelona utcáinak minden apró eleme ott rejlett a vásznon, enyhe, narancsos fénybe borítva a katalán várost. Sienna izgatottan nyúlt újfent saját meglepetéséhez, a fiú azonban nyugalomra intve kapta ki kezei közül, derekát magához húzva ringatta a lányt a karácsonyi dallamokra. Sienna pedig nem ellenkezett, hagyta, hogy a férfi maga vezesse a kanapé körül, elfelejtve minden gondját, ami nyugodt perceiben nyomasztotta. Nincs rájuk szükségem.
A mézeskalácsnak már csak nyoma maradt a tálcán, néhány apró morzsa emlékeztette őket csupán a süteményre, és az édes íz a szájban, amit a maradék borral igyekeztek leöblíteni. Pulcsiját lekapva feküdt a férfi ölében, aki nyakkendőjét a kanapéra dobva döntötte hátra fejét. Már órák óta beszélgettek, életük legapróbb fejezeteit átlapozva, alaposan átrágva magukat a hétköznapokon, mégsem esett szó Róla. Matías tudta, hogy valamit titkol előle, mégsem kérdezősködött, megóvva ezzel a lány amúgy is darabokban heverő lelkét. Előbb vagy utóbb minden titkára fény derült, a spanyol pedig türelmesen várt. A válaszra nem kellett sokáig vesztegetnie az idejét, a csengő ugyanis hangos robajjal vonult végig a házon. Sienna érdeklődve fordult az ajtóhoz, leintve a már bejárathoz igyekező Matíast. Furcsállta, hogy karácsony estéjén bárki is zavarná őt, és félve vette le a zene hangerejét attól tartva, hogy egydühös szomszéd ácsorog a küszöbön. Számításai azonban kudarcba fulladtak, a férfi egy csomagot nyomott a kezébe, majd egy aláírást követelve távozott egy halk, Kellemes ünnepeket mormolva.
Sienna értetlenül szemlélte a legújabb titkot, ami ott nyugodott a kezei között, hezitálva nyúlva az ollóért. Néhány percig tétovázott, hol a csomagra firkált nevét figyelte, hol az feladó üres helyét, hol Matíasra pillantott, aki ugyan olyan izgatottan várt, akárcsak Ő maga. Végül megtörte a várakozást, és egy laza mozdulattal szabadult meg az egyszerű, barna csomagtól, amiben egy gyönyörű, vörös doboz díszelgett, és egy hófehér papír, néhány ismerős, kusza betűvel. A dobozba vésett Cartier felirat láttán gyomra görcsbe rándult, s egy pillanatra megfordult a fejében, hogy az egészet a szemetesbe hajítja. Lábai azonban összerogytak, s szédelegve nyitotta ki a dobozt, amiből ezernyi apró gyémánt köszönt vissza egy medálba foglalva. Ijedten csapta vissza az ékszertartó tetejét, kezét bizonytalanul csúsztatta a levélre, amit félve hajtott ki.
Sajnálom, amit veled tettem. Boldog karácsony, Sienna. Beijos e abraços, Neymar.
Neymar- 2013. Szilveszter
Egész úton egy papírt szorongatva merengett maga elé, s akárhányszor a sorokra tévedtek szemei, elbizonytalanodott. Amióta édesapja a kezébe nyomta a nyomtatványt, kisebb viszályba került saját lelkével, aki nem érezte magát készen a megpróbáltatásra. Annyi harc után itt állt a siker kapujában, mégis bizonytalan volt magány. Annyi verejték és megpróbáltatás után végre megérett a feladatra, valami mégis visszatartotta.
Négy évvel ezelőtt megtört, ő mégis mosollyal az arcán nyilatkozott az újabb esélyről, ami most kéretlenül is ölébe hullt. Munkája eredményeképp ő volt az egyik legnagyobb reménység, a kiválasztott, aki újabb kupával bővítheti a brazil gyűjteményt. Mégis, akárhányszor a tömegre gondolt, lába megremegett, pulzusa felszökött, és rájött, hogy retteg a feladattól. Már érezte a vállára nehezedő tehert, egy egész nemzetet cipelt a vállán, és még egyetlen meccs sem volt mögötte. Megrémült a nehézségektől, az előtte álló kihívásoktól és az oly régóta dédelgetett álmokat egy pillanat alatt megkeserítették a kétes gondolatok.
Amint megérkezett Castelldefelsbe, a papírt fiókja legmélyére bújtatta, néhány napnyi időt nyerve ezzel. Nem akart gondolni rá, nem akart gondolni semmire, hiszen éppen eléggé összezavarodott attól, hogy újra és újra elolvasta a szöveget. A ház már szinte teljes pompájában várt az estére, a falon hatalmas lufik emlékeztették az új évre, 2014-re. A hűtő csordultig megtelt italokkal, az asztalt pedig lassan ellepték a vendégeknek szánt ételek. Marcella és Gil voltak azok, akik javarészt elrendezték a kertben felállított sátrat, mialatt Neymar céltalanul bolyongott a lakás és a kert között. Néha egy-egy tálcát megragadva tette magát hasznossá, ideje nagy részében azonban lekötötték gondolatai. Akármerre járt a szobákban, csupán arra tudott gondolni, hogy milyen visszataszító módon viselkedett Siennával, aki könnyeit nyelve tűrte a megaláztatást barátai előtt. Megrezzent a pezsgőspoharak zajától, amely hirtelen szakította ki őt mardosó emlékei közül. Fájt rá emlékezni mégis, ennyi maradt, ami hozzá kötötte. Képtelen volt bevallani magának, de már régen nem Bruna volt az oka, hogy a lánnyal múlatta az időt. Már régen nem Bruna arca volt, ami előtte lebegett, mikor vággyal telve rávetette magát. Sienna volt az, akit magának akart, akit minden áron birtokolni szeretett volna. Ő maga sem gondolta, hogy ilyen könnyen elfelejti a brazil szépséget, aki hanyagságával annyi gondot és fájdalmat okozott a focistának. Mégis, Siennával szinte olyan egyszerű volt a felejtés, mint a lélegzetvétel, ő mégis újra és újra eltaszította magától, addig míg egy szakadékban nem találta a lányt, ahonnan már képtelen volt kihúzni Őt. Megöltem.
Karácsony óta a válaszra várt. Egy apró levélre, egy üzenetre, egy mondatra, mindhiába. Kezdetben önmagát igyekezett nyugtatni, a lelkiismeretét, mintha egy ékszerrel elégtételt vehetne a lány a megannyi fájdalomért. Mintha egy ajándék begyógyítaná a sebeket, melyeket kegyetlenül vájt belé csak azért, hogy magát mentse. Hogy megmeneküljön egy újabb szerelemtől, a ragaszkodástól és a kötöttségektől. A lány azonban hű volt ígéretéhez, s Neymar hiába várt , nem érkezett válasz. Így hát maradtak a kétségek, minden este esélyt latolgatva az esetleges bocsánatért.
A meghívottak lassan szállingóztak a helyszínre, s ahogy rájuk borult az este, úgy a lakás is megtelt a vendégekkel. A legtöbbjük a brazil hagyománynak megfelelően hófehér öltözékben várták az új évet, akárcsak Neymar, aki igyekezett nem összepiszkolni világos ingét. Egy pohár pezsgőt egyensúlyozott kezében, miközben barátai vállánál fogva rántották hátra egy kép erejére.
- Remélem mindennel elégedett vagy.
Halvány mosollyal az arcán bólintott Gilnek, az este egyik rejtett hősének, aki büszkén kortyolt a whiskeyvel teli pohárból. Marcella az asztal végén ücsörgött néhány lánnyal, hangos nevetéssel tarkítva a zenét, amit az egyik barátjuk unottan kapcsolgatott. Igyekezett elvegyülni a tömegben, a rég nem látott barátok nyakába borulni, ismerkedni, a lányokkal könnyeden csevegni, minden fotón mosolyogni, tekintete azonban percenként tévedt az órára, melynek mutatója lassan közeledett éjfélhez. Legtöbben már idő előtt a kertben tolongtak, pezsgővel a kezükben, kabátjukat hátukra terítve türelmetlenül figyelték a barcelonai látképet reménykedve, hogy a fekete eget végre színesre festik a tűzijátékok ezrei. A ház majdnem teljesen kiürült, csupán néhány ember lézengett a nappaliban, mikor a kocsikulcsot magához ragadta egy üveg pezsgő társaságában, ami még bontatlanul állt az asztalon. Nem akart magyarázkodni, értelmetlen kérdésekre válaszolni, így hát köszönés nélkül távozott reménykedve, hogy nem hiába alázkodik meg Előtte.
A sztrádán könnyedén haladt, lábát a gázpedálra szorítva süppedt bele a bőrülésbe. Az adrenalin átjárta a testét, újabb és újabb fokozatra váltva, mígnem elérte a városhatárt jelző táblát. Barcelona központjában ezrek vártak az éjféli tűzijátékra, a forgalmat hol egy rendőr, hol egy piros lámpa tartóztatta fel. Az emberek fegyelmezetlenül vonultak, amerre csak a lábuk vitte őket, megtelítve a Plaça de Catalunyát, ahol a szökőkút fényében rostokoltak. A La Rambla szinte bedugult, turisták és helyi lakosok sokasága igyekezett jobb helyet kivívni magának, a gyermekeket nyakukba vevő szülők óvatosan egyensúlyoztak a tolongó tömegben. Egy kis utcába fordult, autóját a ház előtt hagyva kereste szemével a Huszonegyes számot és az utcatáblát, melyet korábban a csomagra vésett. Esetlenül, fejét lehajtva igyekezett a tömegben attól tartva, hogy bárki felismerheti jellegzetes haját és a testét díszítő megannyi tetoválást, melyet még a ruhái sem tudtak elrejteni. Végre menedéket lelve tért be a lépcsőházba, orrát megcsapta az a sajátos szag, ami minden régi, barcelonai házat körbelengett. Bizonytalanul szelte a fokokat, lépései visszhangot vertek, melyet a kint hangoskodó tömeg szavai nyeltek el, mígnem a keresett ajtó előtt találta magát. Fújtatott, tüdeje levegőért kapkodott az izgalomtól, kezeit pedig hiába szorította ökölbe, ugyan úgy remegtek.
Titkon azt remélte, hogy nem találja itthon a lányt. Nyugtatni próbálta magát, hogy ő mindent megpróbált, és nem rajta múlott a béke. Menekülni próbált a felelősség elől, attól, hogy újra a szemébe nézzen, miután annyi keresetlen szót vágott a fejéhez. Halkan kopogtatta meg az ajtót, újra és újra azért fohászkodva, hogy kudarcot valljon próbálkozása. Mégis, néhány pillanatnyi várakozás után az ajtó résnyire nyílt, megpillantva a kócos tincseket és az álmos szempárt, amit olyan sok reggelen át fürkészett.
- Mit akarsz?
Sohasem hallotta még ennyire szigorúnak azt a vékony hangot, ami minden éjszaka a nevét nyöszörögte. Szótlanul állt előtte, percekig, végül kezét az ajtóra téve tárta ki a bejáratot, belépve a szűkös kis lakásba. Sienna dühösen méregette, kezét az övére csúsztatva szorította, mintha képes lenne puszta erejével kidobni őt a lakásból. Neymar megmosolyogta a gyenge próbálkozást, a lány azonban cseppet sem volt boldog. Valami egészen megfejtethetetlen érzelem tükröződött a fénylő szempárban, a fortyogó düh, a megaláztatás és egyfajta keserű boldogság, melyet a férfi látványa okozott.
- Nem akarlak látni, tűnj el innen. Tűnj el az életemből, Neymar.
A brazil azonban nem hátrált meg. Elveszítette minden önbecsülését, minden elvet feladott magában, ahogy újra megpillantotta a lányt. Már nem volt mit veszítenie, és utolsó erejével testével a falhoz szorította a védtelen lányt. Ajkát olyan gyengéden tapasztotta az övéire, minta bármelyik pillanatban elveszíthetné, karját olyan óvatosan fonta a vékony derék köré, minta egy porcelánbaba nyugodna kezei között. Elveszett a csókjában, elveszett az ölelésében, a lágy táncban, amit testük és nyelvük járt a hold fényében. Odakint lassan fénybe borult minden, a színes tűzijátékok ezernyi színű köpennyel borították a sötét eget.
- Boldog új évet, Sienna.
Halkan suttogta a lány ajkaira, majd újra és újra csókot követelt tőle. Sienna pedig átadta magát, gyengéden végigfuttatva ujjait a sűrű, barna hajban.
A sípszó hangja olyan volt, akár a győzelmet jelző trombita hangja, a csatár megkönnyebbülve vette célba az öltözőt, ahol az évben utoljára ölelkezett össze csapattársaival. Nem tagadta, már akkor hiányzott neki a Camp nou forgataga, mikor maga mögött hagyta a gyepet és a skandáló tömeget, mégis, minden perccel közelebb érezte magát az otthonhoz, ami egy pillanat alatt elnyomta kétségeit. Lábai remegtek, ahogy padjára ülve kortyolta a vizet, a homlokán gyöngyöző izzadtságot egy törölközővel igyekezett eltüntetni. A helyiségben fülledt volt a levegő, fojtogató meleg terjengett, melyet csak növelt a zuhanyzóból beáradó forró pára. Neymar maga is a vízcsobogás felé vette az irányt, egy fülkébe elvonulva engedte útjára a jéghideg cseppeket. Gyűlölte a hideg vizet, melytől minden alkalommal megborzongott mégis, akkor elégedetten döntötte homlokát a csempének és hagyta, hogy a jeges víz addig ostromolja testét, még teljesen át nem fagyott. Meleg vízre váltva igyekezett lehűlt testébe újra életet lehelni, fagyos bőre lassan engedett fel. Álmosan pislogott a zubogó zuhany alatt, mégsem volt arra ereje, hogy autóba üljön, és hazáig vezessen. Elveszett az időben, jóformán utolsóként hagyta el az öltözőt, csupán a takarító volt az, akitől búcsúznia kellett. Kedvetlenül tette meg a hazáig vezető utat a néma autóban, csupán a motor hangja kísérte végig a sztrádán.
A Siennával való vita óta ismételten gyűlölt hazajárni és lassan rájött, hogy Marcella sem képes betölteni azt az űrt, amit a lány hagyott maga után. Minden mogorvaság ellenére kedvelte Őt, még ha képtelen is volt kimutatni. Hiába akart gyengéden közeledni Felé, minden egyes alkalommal megálljt parancsolt kezeinek, még mielőtt túlságosan érzéki lett volna a pillanat. Sienna pedig meglepetésére tűrte, hogy minden érzelmet megvon tőle, s az este után képtelen volt rájönni, hogy a kapcsolatban ő a gyenge láncszem. Ő az, aki képtelen továbblépni, Ő az, aki képes megalázni a saját maga javáért azt, akinek a felejtést köszönheti. Eljátszott a gondolattal, hogy fájdalmát újra alkoholba fojtja, a keserű íz gondolatától azonban kis híján felfordult a gyomra. Már nem tudott az italra gondolni anélkül, hogy ne jutott volna eszébe az a rengeteg, fájdalommal írt éjszaka, ami ittléte óta kísértette. Azok a szánalmas, magányos esték, amikor annyi ember vette körül mégis, sosem érezte magát magányosabbnak. Egyedül volt, és mindezt magának köszönhette. A modortalan, durva viselkedésének, annak, hogy régi önmagát hagyta elveszni egy olyan nő karjaiban, aki a legkevésbé volt érdemes rá, és most képtelen volt újra magányosan ágyba bújni, ahogyan azt hónapokkal ezelőtt tette. Társ nélkül, csendesen, elveszve a gondolatok tengerében.
2013. december- Sao Paulo, Brazília
Több órás repülést tudhatott maga mögött, mire megpillantotta a brazil partokat. A homokot hatalmas hullámok ostromolták, hófehér habot hagyva maguk után. A földet apró pontoknak tűnő tömeg tarkította, egyesek a kéklő vízben, még mások a tűző Nap fényében mártóztak. A repülőgép lassan fordult a kifutópálya vonalára, kereke óvatosan érintette a betont, szinte mozdulatlanul landolva a terminál mellett. Barátai mindvégig csendesen unatkoztak mellette, ki-ki a maga dolgával foglalkozott, de senki sem szólt a másikhoz. Rideg volt a hangulat, hűvös és jeges, mintha nem éppen most érkeztek volna meg a forró Brazíliába. Mindennek pedig ő volt az oka, s még csak tagadni sem próbálta. Valami akkor este megszakadt mindenkiben, de legfőképpen Benne, ahogyan a halott szempárral arcát figyelte. El akarta felejteni azt az estét, a szavak azonban szüntelenül ott zúgtak fülében. Fojtogató gondolatai közül az öv kikapcsolására emlékeztető sípszó szakította ki, és a tolongó tömeg, akik leszállni igyekeztek. Gil türelmesen várt, még iratait táskájába dobta, majd együtt indultak a terminál felé, ahol az édesapja szemlélte őt türelmetlenül, oldalán a húgával, aki mosollyal az arcán szorította magához. Kezeit óvatosan csúsztatta a lány hátára, és végre, annyi keserves pillanat után, otthon érezte magát.
Csupán néhány nap maradt az év legnagyobb ünnepéig, s erre minden sarkon emlékeztették az embert. Kisebb és nagyobb télapók , hol piros ruhába öltözve, hol egy vörös rövidnadrágban, szemükön egy napszemüveggel köszöntek vissza az épületekről, a pálmafákat karácsonyi gömbök díszítették, az ablakokban színes boák sorakoztak. Sao Paulo kétségtelenül felkészült az ünnepekre, s hiába a napfényes nyári szünet, a legforróbb hónapok ellenére is ugyan olyan izgalommal várták a karácsonyt, mint a Föld másik részén, ahol szakadó hóban díszítették a fenyőt. Neymar boldogan hagyta maga mögött a hűvös barcelonai levegőt, s még a családi összejövetelek átkát sem bánta, ahol minden rokona érdemtelen kérdésekkel feszegeti magánéletét. Távol akart lenni mindentől, ami az elmúlt hónapokra emlékeztette és szívesebben viselte el Bruna szellemét és a sao pauloi emlékeket mint Siennát, és az együtt írt hónapokat. Bántotta, ahogyan elváltak, s már ezerszer megbűnhődött magában azért az estéért, mégis tehetetlen volt. A lány utolsó szavai beleivódtak elméjébe, s ő tudomásul vette, hogy le kell mondania róla. Minden este győzködte magát, mikor az ágy üres oldalát vizslatta, hogy a holnap más lesz. Reggel mellette ébred, elfelejtik az egész istenverte históriát, és onnan folytatják, ahol abbahagyták. Nem a szex hiányzott neki a legjobban, hanem az a melegség, amivel a lány minden mozdulatát leste annak ellenére, hogy sohasem volt gyengéd hozzá. Be kellett látnia, hogy minden férfiasságát elveszítette és úgy viselkedett, akár egy akaratos kisfiú. Mintha mindez kijár volna neki anélkül, hogy bármit is adott volna. Végtére is, működött a játék, a lány nem kért szerelmet, a testiség pedig elegendő volt mindkettejüknek ahhoz, hogy túléljék a napokat. Hogy megfeledkezzenek mindenről, amiről akartak, hogy újabb fejezeteket írhassanak. A közös napoknak azonban olyan hirtelen szakadt vége, mint amilyen váratlanul egymás karjaiba omlottak, és akármennyire is igyekezett nem törődni a veszteséggel, legbelül őrlődött. Fájt a bukás, melynek keserű ízét minden nap ott érezte szájában, fájt a magány, amit már rég elfelejtett.
Nosztalgikus érzés fogta el, az otthon meleg ölelése, amint a házba lépett. Már nem volt egyedül, nem volt magányos, s erről anyja szorító karjai tettek tanúbizonyságot. Nadine könnyek közt karolta magához régen látott fiát és ő volt az egyetlen, aki képes volt őszinte mosolyt csalni a férfi arcára. Ismerős levendulás illata összeszorította a focista gyomrát és arra késztette, hogy ne engedje el. Ölelte, ameddig csak bírta, nem törődve a rá várakozó családtagokkal, a meleg étel csalogató illatával. Szüksége volt rá, és annyi idő után újra maga mellett tudhatta. Lassan távolodtak el egymástól, a nő fia tekintetét kereste. Neymar azonban képtelen volt az anyja szemébe nézni az éjszakák után, melyeket maga mögött tudhatott, a tettekkel, melyek a vállát nyomták. Kimondatlanul is csalódást okozott a legfontosabb nőnek, minden ígéretet és szabályt megszegve. Nem az az ember volt, akit Nadine látni akart maga előtt, csupán annak egy halovány árnya, aki önmagát keresi. Csalódást okoztam neki.
Sienna Everett - 2013. december
Didergett. Mindig melegebbnek gondolta Barcelonát, mégis, a tenger felől jövő hideg levegőtől még kabátja alatt is megremegett. Mat keze óvatosan csúszott hátára, mintha bármit melegítene rajta néhány apró simogatás. Csendesen sétáltak egymás mellett, órákon át, néha rá-rá gyújtva egy szál cigarettára. Sienna annyi éven át gyűlölte az orrfacsaró füst illatát, most mégsem zavarta, ahogyan haja s kabátja magába szívta az ajkai közül kiáramló füstöt. Tüdeje hol a hideg levegővel, hol nikotinnal telt meg, melyet néha apró köhögéssel bocsájtott útjára. Már ő maga sem tudta, hányadik szálnál tartott, mire a parttól a Gótikus negyedhez értek. Az éjjel fényei alatt még sejtelmesebbnek tűnt a város ezen része, csendesebbnek és kísértetiesebbnek, mint az utca végi La Rambla, ahol még a decemberi hideg ellenére is akadtak emberek. Minden sikátort megjártak, minden üzlet kirakatát megszemlélte, s szinte észre sem vette, de lábai már a híres Passeig de Graciat rótták. A sétány színes fényekben úszott, a drágábbnál drágább üzletek kirakataiban ünnepi díszek színesítették a bolt kínálatait. Lépteit lassítva állapodott meg a Chanel előtt, vágyakozva pillantva a méregdrága táskákra, melyek gazdájukat várták a polcokon.
- Nézd csak, találtam neked olcsóbban.
Csakugyan, az úttest másik végén egy férfi a földre pakolt táskái közül visszaköszönt a francia divatcég hasonmása. Sienna akaratlanul is elnevette magán Mat mímelt komolyságán, majd az erős kézbe karolva dőlt a fiú vállára. Közeledett a karácsony, mégpedig vészesen, Sienna azonban korántsem érezte az ünnep melegét. Fája csupaszon állt otthon, a falnak döntve, és mindössze egy Matnek hanyagul becsomagolt doboz várakozott a szekrényén átadásra. Nem akart hazautazni, hiába is nyaggatták szülei, s talán életében először egy magányos karácsonyra vágyott. Arra, hogy egyedül remegjen a takaró alatt a sötét szobában, egy üveg borral a kezében, miközben régi klasszikusokat hallgat az elnyűtt, konyhai rádióból.
- Készen van már a karácsonyfád, vagy ezt is nekem kell elintéznem?
Mat könnyedén húzta magához a törékeny lányt, s még a vastag kabát alatt is tisztán érezte, hogy Sienna egyre vékonyabb. Szinte elveszett a karjában, aggodalma azonban egy pillanat alatt elszállt, ahogyan a lány ajkai mosolyra húzódtak.
- Még nincs. Nem volt időm.
A könnyed hazugságot kár lett volna leplezni, hiszen tudták, Siennának bőven akadt szabadideje az elmúlt hetekben. Amióta Neymar csúnyán helybenhagyta, a lány ismételten elveszett. Annak ellenére, hogy néha meglátogatta az egyetemet, otthon múlatta az idejét, egy poros könyv társaságában, vagy egy vászonra festette lelke fájdalmát. Ez volt az az ihletett állapot, amikor a legtöbb lapról, festményről sötét színek köszöntek vissza, mégis, valamiért magukkal ragadták az embert. Ezzel Matías sem volt másképpen, aki akárhányszor látogatta meg Siennát, elbűvölve figyelte az újabb és újabb műveket, melyek tökéletes ékköveivé válhattak volna egy múzeumnak. Sienna azonban elégedetlenül állította őket sarokba, a kínra azonban remek gyógyír volt. Elvonta a figyelmét arról a megalázó estéről, és nem gondolt a férfira. Újból kezdte megszokni a magányt, ami olyan régen kedves barátja volt.
Szinte alig érezte lábait, mire a lakás ajtajához ért. Ajkait egy csók erejéig Matías arcán melegítette, a fiú azonban értetlen mosollyal várakozott tovább a küszöbön.
- Szóval már be sem engedsz?
Sienna szótlanul ragadta meg karját, maga után rántva a meleg helyiségbe, ahol édes parfüm és festék illatának keveréke terjengett a levegőben. Az asztalon füzetek, könyvek tucatjai pihentek, néhány palettával a társaságukban, a be nem vetett ágy pedig csakis a lányra várt. Elpirult arccal szabadkozott a rendetlenség miatt, Matías azonban csak legyintett, miközben előhúzta a szekrény tetején porosodó dobozt.
- Még jó, hogy akad itt pár ősrégi dísz.
Valóban, a dobozban apró fadíszek sorakoztak, kisebbek és nagyobbak, gömbök és formák tucatjai. Sienna érdeklődve vette ki őket, egyiket a másik után, megszemlélve minden apró részletet.
- Szóval, ezek csak úgy véletlenül itt maradtak.
Gyanakodva fordult a fiú felé, aki azonban ártatlanságát bizonygatva emelte magasba a kezét. Sienna pedig kénytelen volt hinni neki, ismerve a hóbortos nagyszülőket, akik bizonyára elfeledkeztek néhány dobozról, melyek itt-ott a lakásban maradtak. Miközben Matías az aprócska fát igyekezett felállítani az ablak alatt, Sienna előhúzta a nemrég vásárolt aranyszínű gömböket, melyek ugyan kilógtak az antik díszek soraiból, ez őt egy cseppet sem zavarta. Boldogan aggatta őket a zöld ágakra, hol egy régi díszt, hol egy újabbat, még végül roskadásig megtelt a fa. Csodálva figyelte a kedvencét, az apró balerinát, akik kecses mozdulatokkal járt táncot az üvegruhában, szoknyáján tompán csillant meg a lámpa fénye. A lakást egy pillanat alatt megtöltötte a fenyőillat, csupán a szállingózó hó hiányzott, hogy újból New Yorkban érezze magát.
Gyűlölt New Yorkra gondolni, az otthonára, ami arra emlékeztette, mennyi mindent veszített. Talán titkon éppen ezért nem tért haza még néhány napra sem, hiszen minden sarok egy emléket rejtett. Egy reményt a múltból, hogy talán másképpen is alakulhatott volna. Ha Damien beváltja ígéretét, sohasem menekült volna a brazil karjaiba, elkerülve azt a megaláztatást, mely maradék méltóságát is a sárba tiporta. Szerencsére messze volt az amerikai nagyvárostól, s csupán kósza gondolatai kínozták néha. Akármennyire is fájt Neymar viselkedése, Barcelona balzsam volt a lelkének, amit nem akart elhagyni. Messze az otthontól várta a karácsonyt, egy előre behűtött bor társaságában, s a régi, elnyűtt pulóverével, ami annyi éven át tett hű szolgálatot.
2013. karácsony
Fájdalmasabbnak gondolta, mégis, a vártnál kellemesebben telt az este. Matíasnak még nyoma sem volt, habár már üzenetek tucatjával bizonygatta, hogy hamarosan útnak indul a szülői háztól. Sienna pedig nem bánta a késést, tökéletesen érezte magát a borral, amit végül egy hatalmas lábasba öntve forralt fel. A fűszereket aprólékosan válogatta össze, mindenből egy keveset, szerecsendió és szegfűszeg, egy vékony vaníliarúd, citrom-és narancskarikák, amik lomhán úszkáltak a forrongó, vörös ital tetején. Hamiskás hangon dúdolta a Rockin' around the Christmas tree híres sorait, apró táncot lejtve a tűzhely előtt. Ütemre kavarta a gőzölgő bort, s mikor orrát megütötte a mézeskalács illata, a sütőt kikapcsolva húzta elő a kész süteményeket. A cukormáz már csak a kihűlt süteményekre várt, melyet aprólékos mozdulatokkal díszített, mintha csak csipke fedte volna a nyalánkságokat. A karácsonyfát egy olcsó égősorral dobta fel, fehér fénybe borítva a zöldellő fát. Matías ajándéka már az asztalon pihent, a korábbi hanyag csomagolást levetve egy csinos masnival a tetején várt átadásra egy festménnyel, amit Sienna olyan régóta ígért a spanyolnak.
Könnyedén elveszett az ünnepi klasszikusokban, mindössze a csengő hangja volt az, ami kiszakította őt a dallamokból. Elnyűtt pulóverét megigazította, kusza tincseit füle mögé tűrve nyitott ajtót, ahol már türelmetlenül várakozott Matías, teljes ünnepi öltözetben.
- Nocsak, azt hittem a szüleidnél voltál, nem egy óvódás előadáson.
Egy gyors pillantással újra végigmérte a férfi tökéletesen vasalt, nadrágjába tűnt ingét, vörös nyakkendőjét és a kezében pihenő zakóját. Mat mímelt vigyorral az arcán lépett be, megpaskolva a mosolygó lány fenekét, aki játszi könnyedséggel ugrott el előle.
- Boldog karácsonyt, édes.
Nem várakozott sokáig, egy szatyrot húzott elő háta mögül, melyet apró karácsonyfák díszítettek. Sienna türelmetlenül ragadta meg a zacskót, de még mielőtt eszét vesztve nekiesett volna a maga ajándékának, egy hatalmas öleléssel ajándékozta meg a fiút, aki az asztalra pakolt csomaggal szemezett.
- Igen, jól látod, végre lesz egy értelmes festmény is a faladon. Boldog karácsonyt, Mat.
A spanyol csodálva mérte végig a festményt, melynek részleteiben elveszett a tekintete. Barcelona utcáinak minden apró eleme ott rejlett a vásznon, enyhe, narancsos fénybe borítva a katalán várost. Sienna izgatottan nyúlt újfent saját meglepetéséhez, a fiú azonban nyugalomra intve kapta ki kezei közül, derekát magához húzva ringatta a lányt a karácsonyi dallamokra. Sienna pedig nem ellenkezett, hagyta, hogy a férfi maga vezesse a kanapé körül, elfelejtve minden gondját, ami nyugodt perceiben nyomasztotta. Nincs rájuk szükségem.
A mézeskalácsnak már csak nyoma maradt a tálcán, néhány apró morzsa emlékeztette őket csupán a süteményre, és az édes íz a szájban, amit a maradék borral igyekeztek leöblíteni. Pulcsiját lekapva feküdt a férfi ölében, aki nyakkendőjét a kanapéra dobva döntötte hátra fejét. Már órák óta beszélgettek, életük legapróbb fejezeteit átlapozva, alaposan átrágva magukat a hétköznapokon, mégsem esett szó Róla. Matías tudta, hogy valamit titkol előle, mégsem kérdezősködött, megóvva ezzel a lány amúgy is darabokban heverő lelkét. Előbb vagy utóbb minden titkára fény derült, a spanyol pedig türelmesen várt. A válaszra nem kellett sokáig vesztegetnie az idejét, a csengő ugyanis hangos robajjal vonult végig a házon. Sienna érdeklődve fordult az ajtóhoz, leintve a már bejárathoz igyekező Matíast. Furcsállta, hogy karácsony estéjén bárki is zavarná őt, és félve vette le a zene hangerejét attól tartva, hogy egydühös szomszéd ácsorog a küszöbön. Számításai azonban kudarcba fulladtak, a férfi egy csomagot nyomott a kezébe, majd egy aláírást követelve távozott egy halk, Kellemes ünnepeket mormolva.
Sienna értetlenül szemlélte a legújabb titkot, ami ott nyugodott a kezei között, hezitálva nyúlva az ollóért. Néhány percig tétovázott, hol a csomagra firkált nevét figyelte, hol az feladó üres helyét, hol Matíasra pillantott, aki ugyan olyan izgatottan várt, akárcsak Ő maga. Végül megtörte a várakozást, és egy laza mozdulattal szabadult meg az egyszerű, barna csomagtól, amiben egy gyönyörű, vörös doboz díszelgett, és egy hófehér papír, néhány ismerős, kusza betűvel. A dobozba vésett Cartier felirat láttán gyomra görcsbe rándult, s egy pillanatra megfordult a fejében, hogy az egészet a szemetesbe hajítja. Lábai azonban összerogytak, s szédelegve nyitotta ki a dobozt, amiből ezernyi apró gyémánt köszönt vissza egy medálba foglalva. Ijedten csapta vissza az ékszertartó tetejét, kezét bizonytalanul csúsztatta a levélre, amit félve hajtott ki.
Sajnálom, amit veled tettem. Boldog karácsony, Sienna. Beijos e abraços, Neymar.
Neymar- 2013. Szilveszter
Egész úton egy papírt szorongatva merengett maga elé, s akárhányszor a sorokra tévedtek szemei, elbizonytalanodott. Amióta édesapja a kezébe nyomta a nyomtatványt, kisebb viszályba került saját lelkével, aki nem érezte magát készen a megpróbáltatásra. Annyi harc után itt állt a siker kapujában, mégis bizonytalan volt magány. Annyi verejték és megpróbáltatás után végre megérett a feladatra, valami mégis visszatartotta.
Négy évvel ezelőtt megtört, ő mégis mosollyal az arcán nyilatkozott az újabb esélyről, ami most kéretlenül is ölébe hullt. Munkája eredményeképp ő volt az egyik legnagyobb reménység, a kiválasztott, aki újabb kupával bővítheti a brazil gyűjteményt. Mégis, akárhányszor a tömegre gondolt, lába megremegett, pulzusa felszökött, és rájött, hogy retteg a feladattól. Már érezte a vállára nehezedő tehert, egy egész nemzetet cipelt a vállán, és még egyetlen meccs sem volt mögötte. Megrémült a nehézségektől, az előtte álló kihívásoktól és az oly régóta dédelgetett álmokat egy pillanat alatt megkeserítették a kétes gondolatok.
Amint megérkezett Castelldefelsbe, a papírt fiókja legmélyére bújtatta, néhány napnyi időt nyerve ezzel. Nem akart gondolni rá, nem akart gondolni semmire, hiszen éppen eléggé összezavarodott attól, hogy újra és újra elolvasta a szöveget. A ház már szinte teljes pompájában várt az estére, a falon hatalmas lufik emlékeztették az új évre, 2014-re. A hűtő csordultig megtelt italokkal, az asztalt pedig lassan ellepték a vendégeknek szánt ételek. Marcella és Gil voltak azok, akik javarészt elrendezték a kertben felállított sátrat, mialatt Neymar céltalanul bolyongott a lakás és a kert között. Néha egy-egy tálcát megragadva tette magát hasznossá, ideje nagy részében azonban lekötötték gondolatai. Akármerre járt a szobákban, csupán arra tudott gondolni, hogy milyen visszataszító módon viselkedett Siennával, aki könnyeit nyelve tűrte a megaláztatást barátai előtt. Megrezzent a pezsgőspoharak zajától, amely hirtelen szakította ki őt mardosó emlékei közül. Fájt rá emlékezni mégis, ennyi maradt, ami hozzá kötötte. Képtelen volt bevallani magának, de már régen nem Bruna volt az oka, hogy a lánnyal múlatta az időt. Már régen nem Bruna arca volt, ami előtte lebegett, mikor vággyal telve rávetette magát. Sienna volt az, akit magának akart, akit minden áron birtokolni szeretett volna. Ő maga sem gondolta, hogy ilyen könnyen elfelejti a brazil szépséget, aki hanyagságával annyi gondot és fájdalmat okozott a focistának. Mégis, Siennával szinte olyan egyszerű volt a felejtés, mint a lélegzetvétel, ő mégis újra és újra eltaszította magától, addig míg egy szakadékban nem találta a lányt, ahonnan már képtelen volt kihúzni Őt. Megöltem.
Karácsony óta a válaszra várt. Egy apró levélre, egy üzenetre, egy mondatra, mindhiába. Kezdetben önmagát igyekezett nyugtatni, a lelkiismeretét, mintha egy ékszerrel elégtételt vehetne a lány a megannyi fájdalomért. Mintha egy ajándék begyógyítaná a sebeket, melyeket kegyetlenül vájt belé csak azért, hogy magát mentse. Hogy megmeneküljön egy újabb szerelemtől, a ragaszkodástól és a kötöttségektől. A lány azonban hű volt ígéretéhez, s Neymar hiába várt , nem érkezett válasz. Így hát maradtak a kétségek, minden este esélyt latolgatva az esetleges bocsánatért.
A meghívottak lassan szállingóztak a helyszínre, s ahogy rájuk borult az este, úgy a lakás is megtelt a vendégekkel. A legtöbbjük a brazil hagyománynak megfelelően hófehér öltözékben várták az új évet, akárcsak Neymar, aki igyekezett nem összepiszkolni világos ingét. Egy pohár pezsgőt egyensúlyozott kezében, miközben barátai vállánál fogva rántották hátra egy kép erejére.
- Remélem mindennel elégedett vagy.
Halvány mosollyal az arcán bólintott Gilnek, az este egyik rejtett hősének, aki büszkén kortyolt a whiskeyvel teli pohárból. Marcella az asztal végén ücsörgött néhány lánnyal, hangos nevetéssel tarkítva a zenét, amit az egyik barátjuk unottan kapcsolgatott. Igyekezett elvegyülni a tömegben, a rég nem látott barátok nyakába borulni, ismerkedni, a lányokkal könnyeden csevegni, minden fotón mosolyogni, tekintete azonban percenként tévedt az órára, melynek mutatója lassan közeledett éjfélhez. Legtöbben már idő előtt a kertben tolongtak, pezsgővel a kezükben, kabátjukat hátukra terítve türelmetlenül figyelték a barcelonai látképet reménykedve, hogy a fekete eget végre színesre festik a tűzijátékok ezrei. A ház majdnem teljesen kiürült, csupán néhány ember lézengett a nappaliban, mikor a kocsikulcsot magához ragadta egy üveg pezsgő társaságában, ami még bontatlanul állt az asztalon. Nem akart magyarázkodni, értelmetlen kérdésekre válaszolni, így hát köszönés nélkül távozott reménykedve, hogy nem hiába alázkodik meg Előtte.
A sztrádán könnyedén haladt, lábát a gázpedálra szorítva süppedt bele a bőrülésbe. Az adrenalin átjárta a testét, újabb és újabb fokozatra váltva, mígnem elérte a városhatárt jelző táblát. Barcelona központjában ezrek vártak az éjféli tűzijátékra, a forgalmat hol egy rendőr, hol egy piros lámpa tartóztatta fel. Az emberek fegyelmezetlenül vonultak, amerre csak a lábuk vitte őket, megtelítve a Plaça de Catalunyát, ahol a szökőkút fényében rostokoltak. A La Rambla szinte bedugult, turisták és helyi lakosok sokasága igyekezett jobb helyet kivívni magának, a gyermekeket nyakukba vevő szülők óvatosan egyensúlyoztak a tolongó tömegben. Egy kis utcába fordult, autóját a ház előtt hagyva kereste szemével a Huszonegyes számot és az utcatáblát, melyet korábban a csomagra vésett. Esetlenül, fejét lehajtva igyekezett a tömegben attól tartva, hogy bárki felismerheti jellegzetes haját és a testét díszítő megannyi tetoválást, melyet még a ruhái sem tudtak elrejteni. Végre menedéket lelve tért be a lépcsőházba, orrát megcsapta az a sajátos szag, ami minden régi, barcelonai házat körbelengett. Bizonytalanul szelte a fokokat, lépései visszhangot vertek, melyet a kint hangoskodó tömeg szavai nyeltek el, mígnem a keresett ajtó előtt találta magát. Fújtatott, tüdeje levegőért kapkodott az izgalomtól, kezeit pedig hiába szorította ökölbe, ugyan úgy remegtek.
Titkon azt remélte, hogy nem találja itthon a lányt. Nyugtatni próbálta magát, hogy ő mindent megpróbált, és nem rajta múlott a béke. Menekülni próbált a felelősség elől, attól, hogy újra a szemébe nézzen, miután annyi keresetlen szót vágott a fejéhez. Halkan kopogtatta meg az ajtót, újra és újra azért fohászkodva, hogy kudarcot valljon próbálkozása. Mégis, néhány pillanatnyi várakozás után az ajtó résnyire nyílt, megpillantva a kócos tincseket és az álmos szempárt, amit olyan sok reggelen át fürkészett.
- Mit akarsz?
Sohasem hallotta még ennyire szigorúnak azt a vékony hangot, ami minden éjszaka a nevét nyöszörögte. Szótlanul állt előtte, percekig, végül kezét az ajtóra téve tárta ki a bejáratot, belépve a szűkös kis lakásba. Sienna dühösen méregette, kezét az övére csúsztatva szorította, mintha képes lenne puszta erejével kidobni őt a lakásból. Neymar megmosolyogta a gyenge próbálkozást, a lány azonban cseppet sem volt boldog. Valami egészen megfejtethetetlen érzelem tükröződött a fénylő szempárban, a fortyogó düh, a megaláztatás és egyfajta keserű boldogság, melyet a férfi látványa okozott.
- Nem akarlak látni, tűnj el innen. Tűnj el az életemből, Neymar.
A brazil azonban nem hátrált meg. Elveszítette minden önbecsülését, minden elvet feladott magában, ahogy újra megpillantotta a lányt. Már nem volt mit veszítenie, és utolsó erejével testével a falhoz szorította a védtelen lányt. Ajkát olyan gyengéden tapasztotta az övéire, minta bármelyik pillanatban elveszíthetné, karját olyan óvatosan fonta a vékony derék köré, minta egy porcelánbaba nyugodna kezei között. Elveszett a csókjában, elveszett az ölelésében, a lágy táncban, amit testük és nyelvük járt a hold fényében. Odakint lassan fénybe borult minden, a színes tűzijátékok ezernyi színű köpennyel borították a sötét eget.
- Boldog új évet, Sienna.
Halkan suttogta a lány ajkaira, majd újra és újra csókot követelt tőle. Sienna pedig átadta magát, gyengéden végigfuttatva ujjait a sűrű, barna hajban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése